BÁTORSÁG – SEBEZHETŐSÉG – ELFOGADÁS: az intimitás és a párkapcsolat kulcskérdései

Mind a párkapcsolati, mind pedig az intimitás coaching ülések során van egy pont, amikor ez a hármas biztosan előkerül. 

Sokszor beszélünk arról, hogy mennyire fontos pillére a párkapcsolatnak a megfelelő kommunikáció. Azonban ahhoz, hogy megfelelően tudjunk beszélni valamiről, egyáltalán valahogy tudnunk kell arról a valamiről beszélni. Hogy arról a valamiről egyáltalán tudjunk beszélni, hajlandónak kell lennünk magunkban ránézni erre a valamire. 

     

Elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy szembe nézzünk a sötét oldalunkkal. Hajlandónak kell lennünk először önmagunk előtt felvállalni a tökéletlenségünket, a hibáinkat. Van, hogy ilyenkor már beindul a félelem, hogy ha nem vagyok tökéletes, ha vannak hibáim, akkor sebezhetővé válok, mert azok, akik bántani akarnak, ezeken a pontokon találatokat vihetnek be, amik fájnak. Fájni meg nagyon nem szeretünk. 

Mi is akkor ennek az ellenszere? Hát az, hogy el kell fogadnunk, hogy senki sem tökéletes. Én sem, de az sem, aki ezt a fejemre olvassa. Ez már megnyugtató, nem? El kell tudni fogadni a hibáinkat. Amikor hibázunk, gyakran végigmegyünk a szégyen-bűntudat-felelősségvállalás-bocsánatkérés-jóvátétel folyamatán. Jó esetben ezen az egészen. Hibázni ér. Lelkiismeretünk áldásos működése okán szembesülünk a szégyen és a bűntudat érzésével. A bajt az okozza, ha itt vége a folyamatnak. Ha elmaszatoljuk a felelősségvállalást önmagunk és/vagy mások előtt.  Ha nem állunk ki és vállaljuk fel, hogy igen, elrontottam. Ha nem kérünk bocsánatot és nem teszünk kísérletet a jóvátételre. 

Ha végigmegyünk ezen a folyamaton, a lelkiismeretünk megnyugszik, és a leckét nagy valószínűséggel megtanuljuk. Minél többször megyünk végig egy-egy ilyen folyamaton, annál inkább békébe kerülünk tökéletlenségünkkel. Természetesként fogjuk fel a hibáinkat, és már nem várjuk el magunktól (hiába) a tökéletességet. Ha rendben vagyunk önmagunkkal, már kevésbé leszünk sebezhetőek, de nem azért, mert nem lesznek kritikusaink, hanem azért, mert nyugodt lesz a lelkiismeretünk. Tehát a nyugodt lelkiismeret ellenállóvá tesz minket a sebezhetőségünk vonatkozásában. A nyugodt lelkiismerethez felelősségvállalás kell, a felelősségvállaláshoz pedig bátorság. A bátorság, mint tudjuk nem azt jelenti, hogy nem félünk, hanem azt, hogy szembenézünk a félelmünkkel. A tapasztalatom az, hogy egy helyzet kívülről sokkal félelmetesebb, mint benne lenni. Így, ha veszünk egy nagy levegőt és belevágunk, a legnehezebb lépésen már túl vagyunk. (Ha gondolod, most húnyd be a szemed, és idézz fel egy helyzetet, amitől nagyon féltél, de aztán belevágtál és megcsináltad). 

A sebezhetőség és a bátorság témakörében foglaltak nem is kifejezetten csak a párkapcsolatra vonatkoznak, hanem nagyjából az élet minden területén megállják a helyüket. 

A párkapcsolatban azonban főleg megnyilvánul az a félelem, hogy mit fog szólni a másik? Vajon hogy érinti? Lehet, hogy ha ezt megtudja, már nem fog szeretni? Lehet, hogy ha ezt el mondom, elhagy? Lehet, hogy már nem leszek többé neki fontos? 

Mivel senki sem hibátlan, egy párkapcsolatban is alapfeltétel az, hogy a másikat a hibáival együtt szeressük, különben a szeretet megkérdőjelezhető. Ha valaki feltételhez köti az irántunk érzett szeretetét, akkor vajon valóban minket szeret, vagy csak azt, hogy kiszolgáljuk a fizikai, érzelmi és szellemi szükségleteit? Az igazi szeretet magában foglalja az elfogadást. Mégis azt tapasztalom, hogy sok ember csak elvárja az elfogadást, miközben ő is elvárásokat támaszt a másikkal szemben. (Most nem szeretnék belemenni abba, hogy egy elvárás mikor jogos és mikor nem, mert az inkább a párválasztás témaköréhez kapcsolódik szorosan, itt meg inkább azt a helyzetet járnám körül, ha már kiválasztottuk a párunkat és elköteleződtünk mellette – no igen, az elköteleződés is megér egy külön misét.) Tehát, visszakanyarodva az elfogadás kérdéséhez: az elfogadást azzal tudjuk leginkább kivívni a másik fél részéről, ha mi magunk is elfogadóak vagyunk az ő gyengeségeit illentően. Ha elfogadjuk, hogy akárcsak nekünk, neki is vannak gyengeségei, és biztosítjuk arról, hogy mi azokkal együtt szeretjük, akkor segítünk neki abban, hogy egyrészt vállalja a saját sebezhetőségét, másrészt azáltal, hogy példát mutatunk neki, könnyebben elfogadja a mi tökéletlenségünket is. 

Egy ilyen kapcsolatban az intimitás egyre mélyül, az értékek pedig nőnek és sokasodnak, ahogy mind jobban és mélyebben megismerjük egymást. Egy olyan kapcsolatot, amiben sok az érték, megtanul az ember megbecsülni, és hajlandó energiát fektetni bele, akkor is, ha valamilyen nehézség üti fel a fejét, ami előbb-utóbb elkerülhetetlen. 

Összegezve a leírtakat: a bátorság, a sebezhetőség felvállalása és az elfogadás, olyan emberi erények, amiket, ha mindkét fél beletesz a párkapcsolatba, olyan értéket teremtenek közösen, amitől a kapcsolat ellenállóbbá válik a konfliktusoknak és a külső és belső nehézségeknek. Megéri tehát e három tulajdonság fejlesztésébe időt és energiát fektetni, mert az eredmény megsokszorozza a befeketetéseket mind egyénileg, mind pedig a párkapcsolatban! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük