Szeretünk vagy játszmázunk?

Mi történik valójában ilyenkor? 

Elég gyakran előforduló párkapcsolati dinamika az, amikor az egyik fél kisebb vagy nagyobb mértékben meg szeretné szabni a párjának, hogy mit és hogyan csináljon. Fontos, hogy itt nem arról beszélek, amikor a felek egyenrangú partnerként együtt fektetnek le bizonyos szabályokat. Az említett esetben az egyik fél megpróbálja párja felett átvenni a kontrollt és a hatalmat. Jó esetben a másik fél nem magatehetetlen, hanem egy önmagáért kiállni képes és hajlandó, szabad akarattal rendelkező ember. Elmondja, hogy ez így neki nem oké, ettől ő rosszul érezné/érzi magát. Esetleg meg is kérdezi, hogy mégis milyen alapon érzi azt a kontrollálni vágyó fél, hogy neki ehhez joga van. Valljuk be, ez részéről teljesen jogos kérdés. Ámde a kontrollálni vágyó fél ezt nem így látja. Nagy valószínűséggel zavart és dühös lesz, mert úgy érzi, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás. Egyre feszültebben hallgatja az általa “támadásnak” titulált észrevételt, valahogy így: 

(Van egy nagyon régi pólóm, az a felirat van rajta, hogy:) “Értem én, csak lesz@rom”.  

Valami ilyesmi jellemzi azt a fajta hallgatást, amit az irányítani vágyó fél tanúsít. Az is gyakori, hogy a figyelme azt a pontot fürkészi, amire alapozva elmondhatja, hogy miért hibás a másik gondolkodása. De mindenképp hiányzik belőle az értő figyelem, és az empátia. 

Mi ennek az oka? 

Az, hogy fél valamitől. A kontrollja és a hatalomvágya mögött nagy valószínűséggel a másik elvesztésétől és a saját gyengeségétől való félelem munkál. Fél attól, hogy ő nem elég erős, nem elég jó, nem tud létezni egyedül. Fél, hogyha nem kényszeríti ki a szeretetet, akkor nem fogja megkapni, mert ő nem szerethető. Ha nem tudja legyőzni a félelmét, és nem tud változtatni a viselkedésén, azzal súlyos károkat okoz a másiknak és önmagának is.  

A másik fél erre habitusának, személyiségének megfelelően reagál. Attól függően, hogy mennyire munkál benne a megfelelés, a kötődés, az elköteleződés, estleg a ragaszkodás, tűri, belemegy a játszmába, viseli a kontrollt, amíg a helyzet nem válik számára (szoktam mondani) elég sz@rrá. Az “elég sz@r” az a helyzet, aminek a fájdalmából már képes az ember akkora erőt meríteni, hogy felszívja magát, és kilép a számára méltatlan helyzetből.  

A “csavar” a történetben, hogy a kontrolt gyakorolni próbáló, vagy gyakorló fél a viselkedésével pont azt fogja elérni, hogy a másik előbb vagy utóbb elhagyja. Sokszor ilyenkor azt gondolja, hogy “Na ugye, hogy nekem volt igazam!!!” Mert mindenki láthatja, hogy a félelme indokolt volt, sőt be is igazolódott, mert az a másik elhagyta.  

Ha továbbra sem száll szembe démonjaival, amik a félelmét táplálják és a viselkedését meghatározzák, újra és újra szembesülni fog ezzel a helyzettel.  

Mi ennek a történetnek a tanulsága kontrolláló fél szempontjából? 

Az, hogy nem a másik felet kell “beszabályozni” annak érdekében, hogy elkerülje a számára félelmetes és fájdalmas helyzeteket, mert az nem fog sikerülni, legfeljebb ideig-óráig, és mindkét ember életét megkeseríti. Le kell győznie a démonjait, meg kell szabadulnia a félelmeitől, bíznia kell magában, hogy szabaddá váljon, és szabadságot tudjon adni a másiknak is…  

Mit tehet az, akit kontrollálni próbálnak? 

Egy ilyen kapcsolatnak az én tapasztalatom alapján csak akkor van értelme, ha a kontrolláló fél önismereti munkába kezd, és megszabadul azoktól a félelmektől és mintázatoktól, amik miatt csak akkor érzi magát biztonságban, ha irányítást, hatalmat gyakorol a másik fél felett. Hatalmat csak olyan mértékben szerezhet, amennyiben a másik fél ad neki.  

Ez egy durva játszma, aminek áldozatává válhat végül a kapcsolat. Mégpedig azért, mert kevés olyan ember van, aki, ha valaki kontrollálni, esetleg ennek érdekében elértékteleníteni is megpróbálja, ne helyezkedne védekező álláspontba. Ilyenkor a felek ellenfelekké válnak, ami nyilvánvalóan pusztítóan hat a kapcsolatra. Emiatt a nyomás miatt a kontrollt elszenvedő fél előbb-utóbb kimenekül a kapcsolatból, mert egyszerűen nem marad más lehetősége. 

Összegezve 

A félelem által vezérelt hatalomvágy oltárán a végső áldozat pont a féltett kapcsolat lesz, mert a hatalomvágy és a félelem harsány, hangos, erőszakos. A szeretet szelíd és csendes. A hangját elnyomja a hatalomért vívott harc csatazaja.  

Utózönge 

Talán ebben az egészben a múlandóságtól való félelem bújik meg. A szeretet múlandóságától. Pedig, ha valami örök, az a szeretet. A szeretet nem múlik el, csak átlényegül. Anyagtalanná válik, de ott van, és ott is lesz mindig! 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük