Miért “megyünk szét”? 

Szomorú statisztika, hogy a 2020-as évekre a házasságok, párkapcsolatok közel fele 10-15 éven belül válással végződik Magyarországon.  

Ki ne vágyna arra az oltárnál, hogy a holtomiglan-holtodiglan valóban életre szóló szövetséget jelent majd? Ám, ahogy a statisztikák mutatják, a házasságok fele nem éli meg a második “x”-et. Vajon miért van ez így? 

Sokan a fogyasztói társadalom hibás értékrendjének emberi kapcsolatokra vonatkoztatásában látják a probléma forrását, amivel én is tudok némiképp azonosulni. Ám van még egy nagyon fontos szempont, amit nem árt figyelembe venni. 

Felgyorsult világ 

Nagy- és dédanyáink/apáink korában a világ sokkal lassabb volt, az őket érő inger és információmennyiség pedig sokkal kevesebb. (Nyilván kivétel ez alól a két világháború, de ennek tragédiáját e cikknek nem tárgya részletezni). Hogy ez jó-e, vagy sem, és kinek az érdekeit szolgálja, arról egy külön értekezést lehetne írni. Az embereknek, nőknek és férfiaknak egyaránt, fel kell nőniük a feladathoz, hogy lépést tartsanak a hihetetlenül felgyorsult élettel és a hatalmas mennyiségű ingerrel. Ez akkora prést jelent, ami alatt az elme és a psziché képes összeomlani. Ilyenkor azt érzi, hogy már nem tudja, “merre van arccal előre”. Van, aki azt választja, hogy a múlt anno működő konzervatív értékrendjébe kapaszkodik, van, aki a spiritualitásba menekül, van, aki racionalizál, és van, aki önismereti munkába kezd, és bizonyára még számos más megoldás is elképzelhető.  

Lépést kell tartani 

Az, hogy ki mikor éri el a mindennapok forgatagában azt a pontot, amikor szükségessé válik számára saját maga újrarendezése valamilyen működőképes rendező elv alapján, egyénenként eltérő. Vannak olyan életesemények, amik fordulatukkal rákényszerítik az embert önmaga felülvizsgálatára, szinte minden szempontból. Abban is eltérnek az emberek egymástól, hogy milyen rendező elvet választanak maguknak ahhoz, hogy felvértezzék magukat a külső hatások ellen, abban pedig, hogy milyen tempóban tudnak végigmenni ezen a folyamaton, pláne nem vagyunk egyformák. 

Nyílik az olló 

Az egyéni fejlődési folyamatok során sokszor előfordul az, hogy a pár két tagja közül valamelyik lendületesebben és elszántabban vág bele a változásba, az önismeretbe. Ilyenkor a másik fél, ha nem tudja, vagy nem akarja tartani a tempót (itt mindkét esetet tiszteletben kell tartani, hisz nem vagyunk egyformák), a kapcsolat előbb vagy utóbb konfliktusokkal lesz terhelt, mert a felek “elváltoznak” egymástól. Mondhatnánk úgy is, hogy “nyílik az olló”. Ilyenkor azon kaphatják magukat, hogy már nem is beszélnek egy nyelvet. Ebben az esetben nem az a megoldás, hogy az a fél, aki előrébb jár, nyúzza a másikat, hogy álljon bele ő is, mert nem fog. Maximum értéktelenebbnek fogja magát érezni. A megoldás ilyenkor az, ha a pár tudatosabb tagja saját példájával inspirálja a másikat. Viszont azt is tiszteletben kell tartani, ha a másik erre nem vevő. Ez a szabad akarat. Ez utóbbi esetben azonban a kapcsolat mindkét fél számára lassan megterhelővé válik, amire a gyógyír az, ha békében elválnak, amihez akár külső szakember (mediátor, coach, pszichológus) segítségét is igénybe veszik. 

Táguló perspektívák a kapcsolatok terén 

Az információtechnológia fejlődésével megnyíltak a tájékozódási lehetőségek. Sok olyan kultúra és társadalmi működés ismerhető meg ez által, amiről őseink még csak nem is hallottak, vagy, ha igen, akkor jócskán eltorzult formában. A keresztény egyházak uralta európai országokban, ahol néhány száz éve még bizonyos helyeken kilyuggatott zsákszerű egyberuhában lehetett csak házaséletet élni, azt is csak gyermeknemzés céljából, hogyan is lehetett volna olvasni többszerelműségről, szakrális szexualitásról, tantrikus szerelemről? A korlátozó, bűntudattól és szégyentől terhelt hitrendszerek és a mára alapos indokkal megkérdőjelezhető dogmák zsigeri szinten beleivódtak azon generációkba, akik ezen országok területén látták meg a napvilágot. Nem csoda hát, hogy azok között, akik kitartanak a régi értékrend és azok között, akik nyitottak más megoldások irányába is, néha hatalmas feszültség keletkezik. Kénytelenek vagyunk azonban elfogadni azt a tényt, hogy léteznek a monogám, élethosszig tartó házasságon kívül más, adott esetben jól működtethető kapcsolódási formák. Hogy kinek mi működik, azt önismereti munka és tapasztalatszerzés útján tudja felfedezni, ki-ki vérmérséklete, bátorsága és vágyai szerint.  

Zsák a foltját 

A legfontosabb, hogy érvényesüljön a “zsák a foltját” elv. Aki monogám kapcsolatban szeretne élni, mert az önazonos és biztonságos számára, ne menjen bele non-monogám felállásokba, mert bele fog roppanni. Aki pedig nem a kizárólagosság elve alapján szeretne kapcsolódni, se magát ne nyomja bele erőszakkal egy monogám kapcsolatba, azon az áron, hogy a vágyait elfojtja, az pedig tisztességtelen megoldás, hogy a monogámia látszatának fenntartása mellett külső kapcsolato(ka)t tart fent.  

Ítéletmentesen és őszintén 

Ahogy ennek az írásnak nem célja, hogy állást foglaljon monogámia és nem monogámia tárgyában, úgy egymás vágyaival, nézőpontjaival szemben is elfogadóbbá kellene válnia az embereknek. Teljesen felesleges az ítélkezés, hisz ezek a kapcsolati formák léteznek és működnek, itt vannak. Attól, hogy a két tábor egymásnak feszül, ez még nem lesz másként. Őszintén kell beszélgetni egymással, anélkül, hogy bárminek és bárkinek való megfelelés ott lenne a beszélgetés terében. Ha egyezik, vagy összeegyeztethető az értékrend és a vágyak, akkor kapcsolódni, ha nem, akkor békésen elköszönni és a zsákhoz foltot keresni. A hosszú távon működőképes kapcsolat alappillére az összeillőség. 

Szeretettel, Andi

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük