A szülővé válás árnyékában..

Szülőként, főleg új szülőként egy pár mindkét tagja átlényegül. Apává és Anyává minősül. Míg minket édesanyákat testileg-lelkileg felkészít a várandósság 9 hónapja, addig az édesapák gyermekük világra jöttének pillanatában, vagy akkor, mikor először karjukba veszik a babát, szembesülnek először igazán az új énrészük világra jöttével is.

Nem véletlen a szóismétlés. Az édesanya 9 hónapon keresztül születik meg a nőben, míg az édesapa a férfiban  néhány óra alatt.  

Való igaz, hogy nekünk nőknek, lény(eg)ünkből eredően több feladatunk van az újszülött ellátásával kapcsolatban. Az új kötelességeink, feladataink, félelmeink és ijesztő érzelmi hullámaink, melyek testünk és lelkünk változásából adódnak, sokszor teljesen lekötik minden figyelmünket. Az, hogy egy ideig kizárólag ezek az érzések, gondolatok kötik le figyelmünket, korántsem jó, de elfogadható. Az én véleményem azonban az, hogy ha ebben az átalakulásban elveszünk, és az irányítást hosszú távon átveszi az “anya ego”, az saját életünket, párkapcsolatunkat és végső soron gyermekünk életét is az érzelmi sivárság és traumák völgyébe tereli.  

Visszatérve kissé az édesapákra: Tudatos egyéni és közös felkészülésüktől függően, hirtelen ott találják magukat az apuka szerep kellős közepében. Ösztöneikből a védelem és a “táplékszerzés” az, ami feltör. Védeni az otthont, megteremteni az erőforrásokat, helyt állni a vadászmezőn és elejteni a vadat, ami a család megélhetését és életszínvonalának biztosítását jelenti. Eközben, miközben apai ösztönei még keményebb küzdelmekre sarkallják, szembe kell néznie azzal is, hogy a figyelem, amit korábban megkapott, most – természetes módon – valaki másfelé, egy új jövevény felé irányul. Veszteségét tompítja, hogy az új jövevény – a gyermeke – felé ő is erős szeretetet érez, édesanyja irányában is hála, tisztelet és szeretet önti el, mert végigkísérte a társát a várandósság, adott esetben a szülés pillanatain. Ez az érzelmi töltet azonban nem tart örökké. 

És mi az, ami ilyenkor az anyaság árnyékába szorulhat? A nő, a férfi és a párkapcsolat. Mindenki érdekét az szolgálja, ha ez nem történik meg. Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha az önismeret nem szorul az új minőségek árnyékába. Azért hangsúlyos első sorban az önismeret, mert ha az nincs, akkor a továbbiakról már felesleges beszélni. Nagyon fontos, hogy a szülővé érés folyamatában nagy figyelmet fordítsunk saját gondolati és érzelmi változásunkra. Fontos, hogy előbb-utóbb leüljünk számot vetni, és szembenézzünk azzal, hogy kivé váltunk az adott pillanatra. Ismerjük el sikereinket, vegyük számba azokat a helyzeteket, amiket bukásként éltünk meg. Értékeljük, mi miben tudnánk változni ahhoz, hogy jobb minőségű életet éljünk és biztosítsunk ezáltal a környezetünk számára is, és mérjük fel azt is, hogy a környezetünk miben tudna támogatni ebben. Ezt célszerű az apukának és az anyukának is megtenni. 

Ha a számvetéssel elkészültünk, a következő lépés, hogy egymással is megosztjuk azt, amire jutottunk.  Nagyon fontos, hogy a másikat tiszteletben tartva, szeretettel kommunikáljunk. Arról beszéljünk, hogy mi hogyan, milyen érzésekkel éltünk meg időszakokat, eseményeket. Meséljünk arról, hogy a tervezett és kért változtatások milyen hatásokkal lehetnek majd ránk. Amikor a társunkat hallgatjuk, tegyük azt türelemmel, nyitott szívvel és értő figyelemmel. Ez sokszor nem könnyű, hiszen a párkapcsolat a játszmák melegágya. Legelszántabb törekvésünk ellenére is előfordulhat az, hogy egy játszma kellős közepén találjuk magunkat. Semmi baj. Amikor ezt valamelyik fél észreveszi, jelezze. Ha az eseményeket vissza lehet terelni a szeretetteljes békés vizekre, nyugodt szívvel folytassuk a beszélgetést. Ha nem, akkor sem történik tragédia. Adjunk időt és teret magunknak és egymásnak a megnyugvásra.  

Gyakoroljunk! Gyakoroljuk ezt addig, míg automatikussá nem válik. Ne hibáztassuk se magunkat, se a társunkat a hibákért. Tartsuk a közös célon a fókuszt EGYÜTT!! Kezdjük ezt bármikor, kezdjük akár újra. Amíg a szeretet él közöttünk és a célunk egy irányba mutat, sosem késő, és sosincs végzetes hiba!!! 

Szeretettel, Andi