Önazonosság és határok a szexben

Mint minden más területen, napjainkban a szexualitásban is új trendek, irányzatok, lehetőségek jelentek meg. Ez egyrészről jó, hiszen az évszázados tabuk, pecsétek, ítéletek és méltatlan megbélyegzések kora úgy tűnik leáldozóban van. Ez egyfelől nagyfokú szabadságot jelent, másfelől viszont azt, hogy a hirtelen ledőlt korlátok nem csak szabadságot, hanem akár kontroll nélküli szabadosságot eredményeznek, ezen keresztül pedig azt, hogy sokan átbillennek a ló túloldalára. 

A szigorú korlátok és hitrendszerek iszonyatos mennyiségű elfojtást eredményeztek, amik károsan, sőt, akár kórosan befolyásolták a szexuális fejlődést és életet. Amikor a zsilipek egyszer csak kinyíltak, megadattak azok a lehetőségek, ahol teret nyerhetnek a vágyak meg- és kiélései (utóbbi szó már olyan zöngével bír, ami utal egyfajta szélsőségességre). A szexuális oktatás és nevelés azonban alaposan elmarad a kívánatostól, így nem teremt szilárd alapot a szexuális önismeretnek. Ha az önismeret területén hiányt szenvedünk, önazonos szexualitásról nem is igen beszélhetünk. Ha nem létezik önazonosság, azaz nem vagyunk tisztában azzal, hogy mit is jelent számunkra a saját testiségünk és szexualitásunk, akkor elkezdünk kívül keresni valamit, amivel azonosulni tudunk. 

Hol kereshetünk ilyesmit? 

Beszélgethetünk másokkal, személyesen, vagy online fórumokon, vállalva saját személyiségünket, vagy akár anonim módon. Meríthetünk ihletet filmekből (amiknél sosem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az eladhatóságra és a szórakoztatásra törekszenek első sorban, kevésbé a valóságra és a tanításra, nevelésre). Olvashatunk könyveket, szakirodalmat, szakcikkeket, vagy könnyedebb stílusú erotikus, de akár pornográf irodalmat is, bevetve ezzel saját fantáziánkat is a képek “legyártásába”. 

A “puding próbája az evés” 

Az információk alapos (vagy kevésbé alapos) begyűjtése után azonban eljön az a pont, amikor a tettek mezejére lépünk, hiszen a tapasztalat fog irányt mutatni arra vonatkozóan, hogy mi az, ami valóban az önazonos szexualitást jelenti számunkra. Ez a talaj azonban sikamlós, és számos buktatót rejt. Sokan működünk kisebb vagy nagyobb mértékben “megfelelés” programokkal. Amikor ezek alapján a minták alapján teszünk valamit, akkor sosem a saját magunk kedvéért vágunk bele valamibe, és végig az a mondat lebeg bennünk egyfajta “háttér szoftverként”, hogy ki mit fog gondolni rólunk. Hogy mire is gondolok, azt az alábbi párbeszéd, amit egy nagyon kedves kliensemmel folytattam, szépen tükrözi: 

“K: Jártam már tantra masszázson, de amikor beléptem az ajtón és megláttam a masszőrt, legszívesebben elszaladtam volna. 

Én: És megtetted? Elmentél? 

K: Nem.” 

Vajon mi vezeti az embert arra, hogy akkor, amikor egy szolgáltatást szeretne igénybe venni, és már az ajtóban kiderül, hogy NEM, mégis végig kínlódja, majd kifizeti a díjat, holott a látogatása célja pont mindezzel ellentétes volt.  

Miért nem merünk nemet mondani, amikor tudjuk, hogy NEM? Mit teszünk magunkkal akkor, amikor nem mondjuk ki azt a NEM-et? 

Átgyalogolunk magunkon, tiszteletlenül bánunk saját magunkkal, lebecsüljük és leértékeljük magunkat, és utána igyekszünk elfelejteni mindezt, ami – halkan megjegyzem – nem fog sikerülni, ha tudatosan nem dolgozzuk fel, és nem tanuljuk meg belőle a leckét.  

A szexualitásunk személyiségünk része. Van, akinek az életében kiemelt helyet foglal el, van, akiében nem. Én úgy gondolom, hogy a preferenciáink, azaz az, hogy mit tartunk fontosnak az életünkben és mit kevésbé jelentősnek, egyfajta iránytűként szolgál ahhoz, hogy mire fókuszáljunk az önismeretünk során. Ez a terület rejti a legnagyobb feladatokat, de egyben azt is, ahol a legnagyobb erőforrásainkat találhatjuk, ha végigmegyünk a szükséges folyamatokon. Egyik terület sem értékesebb a másiknál, és az az erő, amit megtalálunk sem fog pusztán a feltárás területére korlátozódni. 

Ha a szex fontos számunkra, hát a szex az. Induljunk el ezen az úton, és egy mindenre kiterjedő fejlődésen megyünk keresztül. Ismerjük meg és el magunkat, jelöljük ki határainkat és tartsuk és tartassuk is tiszteletben. Az eredmény átütő lesz, ez garantálom! 

Hogyan segíthet a professzionális érzéki és intim masszázs bármilyen fajta önismereti vagy gyógyulási folyamatban? 

HÁROM ESETET emelnék most ki, amiben nagyon hatékony terápiát jelenthet a professzionális (keleti – tantrikus, taoista – elemeket is ötvöző) érzéki és intim masszázs. Természetesen olyan masszázs szolgáltatást értek ez alatt, ahol teret kap a szóbeli feldolgozás is, azaz alaposan át lehet beszélni a tapasztalásokat, megéléseket:  

SZEXUÁLIS DISZFUNKCIÓK 

Az első eset, ha valakinek konkrét problémája van, ami valamilyen szexuális zavar formájában jelentkezik, például korai magömlés, erekciós/merevedési zavar, orgazmus zavar, fájdalmas közösülés…, aminek szervi okai nem mutathatók ki. Nyilvánvalóan, ilyenkor pszichés tényezők blokkolják az örömteli szexuális életet és a vágyak megélését. Járható út természetesen a pszichoterápia és a coaching is, de hatékonyabb a szomatikus és a verbális út kombinációja, amennyiben az előbbi alternatív technikára is nyitott valaki. A test szintjén megjelenő problémák a test szintjén is kezelésre szorulnak, ezt vallja a holisztikus szemlélet. Az ezzel kapcsolatos igénnyel való szembenézés és annak validálása már egy nagyon nagy szintlépés az önismeretben és abban, hogy valaki felvállalja önmagát és az aktuális helyzetét. Ez mindenképpen elismerésre méltó lépés. 

SZEXUÁLIS ÖNISMERET MÉLYÍTÉSE, FEJLŐDÉS 

A második eset, ha az otthoni körülmények gátolják a szexuális kiteljesedésben való elmélyülést, mert a partner ebben nem biztosít támogató környezetet és nem együttműködő. Ilyen esetben, ahelyett, hogy valaki a kapcsolatán kívüli viszonyt kezd valaki olyannal, aki nyitott az igényeire, sokkal tisztább, ha valaki szakember segítségével keres csatornát annak a tapasztalatnak, aminek a megélésére megjelent már a belső szükséglete. A szakavatott masszőrrel való együttműködés biztonságos és elfogadó teret nyújt ahhoz, hogy az átélt tapasztalatok feldolgozásával és tudatosításával mélyüljön a kliens szexuális önismerete, tisztán és őszintén rálásson saját vágyaira és érzelmi szükségleteire és megtanuljon ezekről anélkül beszélni, hogy gombóc legyen a torkában. Nagyon sokszor téves gondolatok és ítéletek képezik gátját annak a fejlődési folyamatnak, ami egy intimitásban és szexualitásban kiteljesedett élet felé vezet. A szakemberrel folytatott közös munka biztonságos, ítélkezésmentes és elfogadó teret biztosít egyrészt a megélésnek, másrészt az erről folytatott tiszta kommunikációnak. 

SZEXUÁLIS TRAUMA FELDOLGOZÁSA 

A harmadik eset az, ha a szexuális élettörténetben trauma vagy abúzus foglal helyet, aminek a feldolgozása nem történt még meg. Nehéz megállapítani, hogy mikor kerül teljes mértékben feldolgozásra egy ilyen jellegű élmény, mert ezek az események a személyiség különböző rétegeiben hagynak lenyomatot, amik mindig a maguk idejében kerülnek valamilyen formában a “szemünk elé”, rávilágítva arra, hogy itt az idő foglalkozni vele. Ha traumát szeretne valaki feldolgozni, célszerű olyan szakember segítségét kérni, aki maga is élt át traumát és ezt fel is vállalja. Ennek két oka van: egyrészt sokkal empatikusabb, nagyobb a saját “tűréshatára” és a beleérző képessége is, hisz más valamiről tanulni és más átélni, ezt tapasztalatból mondom. Rengeteg szegmense van az abúzus által érintett érzelmi területeknek és nagyon változatos lenyomatot hagyhatnak a személyiségben, amik ennek megfelelően eltérő kimeneteket, megjelenési formákat, csatornákat kereshetnek a bent ragadt érzelmi energiák megnyilvánulásának. A másik ok az, hogy egy ilyen jellegű trauma feldolgozása során az ember egyre mélyebb önismeretre tesz szert, és olyan megoldó kulcsok birtokába jut, amivel más gyógyulási folyamatát is katalizálni tudja.  

Ha valamelyik területen érintett vagy, és elérkezettnek látod az időt arra, hogy ebben külső támogatással megtedd a következő lépést, szeretettel várlak! https://www.balance-in-you.hu/kapcsolat/

 

Tantra masszázs férfiaknak

Kedves FÉRFI, aki olvasol! Igen, csupa nagy betűvel, akkor is, ha most valamiért nem így érzed. Tudd, hogy ott van benned! 

Már a csapból is az folyik, hogy egy nő csak egy igazi férfi mellett tud kiteljesedni. De mi van Veled? Vajon fordítva ez nem igaz? Neked egyedül kellene kiteljesedni és járni a FÉRFIvá válás útját? Keménynek kell lenned, meg érzékenynek, meg ki tudja még mi mindennek kell megfelelned, miközben úgy érzed, hogy ebben totálisan magadra maradtál? Ez így azt hiszem, nagyon nem igazságos!  

Én úgy gondolom, hogy egyedül mindenkinek nehéz megtalálni önmaga legjobb verzióját, segítséggel sokkal hamarabb átjut az ember a nehézségeken, vagy egy időszerűvé vált transzformációs folyamaton. 

Most talán azt gondolod, hogy “oké, ez mind igaz, de hogy jön ide a tantra masszázs?” 

Először is: ugye azt mondják, hogy a nő egy férfi mellett teljesedik ki igazán. Akkor úgy gondolom, ez igaz Rád is, a FÉRFIRA, márhogy egy NŐ mellett tudsz kiteljesedni igazán. Bár sok férfi terapeuta azt mondja, hogy a férfiaknak csak férfi tud hatékonyan segíteni, mert férfit csak férfi ért igazán. Hát ez szerintem nem igaz! Bár mi NŐk, nem úgy születünk, hogy értjük a FÉRFIT, de meg tudjuk tanulni megérteni őket. Én sok energiát fektettem ebbe, mert nagyon fontos számomra. Hogy miért, azt majd személyesen elmesélem, ha kíváncsi vagy rá. 

Tehát, adott egy NŐ, aki megtanulta érteni a FÉRFIT. Az évek során megismertem, hogy mi okoz fájdalmat, mi veszi el a férfierőt, mi mossa el a határokat, mi semmisíti meg a férfiasságot. Megtapasztaltam azt is, hogy mi képes ezeket a folyamatokat visszafordítani.

Két út vezet a gyógyuláshoz. A nyugati megközelítés azt mondja, hogy a gyógyuláshoz beszélni kell a fájdalomról, ki kell mondani a ki nem mondott dolgokat, és meg kell találni a feldolgozáshoz szükséges lépéseket. Ez a mód az elmén keresztül teszi hozzáférhetővé a megdolgozandó életeseményeket és az azokhoz kapcsolódó érzéseket, és dolgozza ki a megoldásokat.  

“Oké, de még mindig nem tudom, hogy hogy jön ide a tantramasszázs” – gondolhatod teljesen jogosan, így most rá is térek:  

A keleti, inkább filozofikus megközelítésmód szerint a meditáció, és a magasabb energiákkal és minőségekkel történő találkozás jelenti a gyógyulás felé vezető utat. Itt jön a képbe a tantra masszázs. A hivatásként tantra masszázst művelő masszőr valóban elérte azt, hogy ezekkel a magasabb szintű energiákkal és minőségekkel kapcsolatba lépjen. Jó eséllyel ezeket az energiákat Te is érzékelni fogod, de azt sosem árulom el előre, hogyan. Erre a titokra egyébként nagyjából az masszázs első 20 percében fény is derül, szóval, ha türelmetlenebb típus vagy esetleg, akkor sem kell aggódnod. 

A masszázs alatt olyan tudatállapotba kerülsz, mint egy meditáció során. A mélyre ható érintések segítségével minden olyan részeddel kapcsolatba léphetsz, amivel normál tudatállapotban az énvédelmed miatt kisebb eséllyel tudsz. Ez a tudatállapot alkalmas arra is, hogy a tested által megtanult (akár rendszeressé vált) reakciókat felül tudd írni. Pusztán azért, mert az elméd egy másik rezgéstartományban van a relaxáció hatására, így kisebb valószínűséggel fogja szabotálni a változást. Mindez azon múlik, hogy mennyire tudsz ellazulni és kikapcsolni. Így alkalmas a masszázs akár szexuális problémák kezelésére.

Egyszerűen szólva, felülírja azt, amit addig csináltál, gondoltál, hittél arról, hogyan működik a szexualitásod. Ebben az ellazult állapotban az érintésekre is érzékenyebbé válsz, így teljesen új erogén zónákat is felfedezhetsz a testeden. Megtapasztalhatod a szexualitás lelkiségét is, ami nagy valószínűséggel felülírja a korábbi szexuális igényeidet és szükségleteidet. Persze “nem kell mindig kaviár”, de ha ízlik, jó eséllyel kérsz a későbbiekben is belőle, mert előhozza belőled azt a FÉRFIT, akivé mindig is válni szerettél volna, akkor is, ha még nem találkoztál vele. A kapcsolódásban sokszor nem is a másik személynek van igazán jelentősége, hanem annak, hogy az a személy és a vele való kapcsolódás mit hoz ki belőlünk (megjegyzem, ez ránk nőkre ugyanúgy igaz). 

Remélem, sikerült egy kicsit közelebb hoznom hozzád ennek a masszázsnak a lényegét. Igyekeztem a racionális FÉRFI nyelvén, mindenféle hókuszpókusz és túlmisztifikálás nélkül mesélni erről, az egyébként valóban varázslatos dologról. 

Kelet és Nyugat módszerének az együttes alkalmazása nyújtja a leghatékonyabb megoldást! 

Az én találkozásaim a nyugati és a keleti megközelítést ötvözik. Egyrészt beszélgetéssel igyekszünk feltárni mindazon mélységeket, amiben változást szeretnél elérni, használjuk a tudatosítás, az “akcióterv” és a gyakorlatba való átültetés eszközeit. Az elme segítségével jutunk el a szívig, az érzések lakhelyéig, mert a gondolatok és az érzések karöltve szokták a galibákat okozni. 

Amihez normál tudatállapotban nem férünk hozzá, azt a keleti, módosult tudatállapotra építő módszer, a mély relaxáció, az érintések és az energiák segítségével igyekszünk előhozni. Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy ráadásul ezek az energiák feltöltenek. Energikusabbá válsz, kipihened magad, visszatér az életkedved és a vitalitásod. Így bármivel könnyebb megküzdeni.

Ha sikerrel járunk, újra a nyugati eszköztárat hívjuk segítségül és az elme számára is be- és elfogadható formában dolgozzuk fel a feldolgozandót, mert nem feledkezünk el arról, hogy alapvetően racionális beállítottságúként egy FÉRFI esetében erre nagy szükség van. 

Ha rendszeressé tesszük a találkozásainkat, mire a folyamat végére érünk, már érteni, érezni, érzékelni és kontrollálni is tudod Magad. Bár elsősorban a szexualitással dolgozunk, az itt megváltoztatott nézőpontok, viselkedések, gondolkodás- és cselekvésmód az egész életedre hatással lesz. Ezt garantálom! Hogy miért garantálom, hogy ez működni fog? Azért, mert a tapasztalataim azt igazolják, hogy a legtöbb probléma a nőkhöz való kötődés sérülésének fájdalmához vezethető vissza. Az pedig leginkább a megtartó Női Erő segítségével gyógyítható, és GYÓGYÍTHATÓ!

Vissza az előző oldalra: Tantra masszázs | Balance in You (balance-in-you.hu)

A magmegtartásról egyszerűen…

Mi is az a magmegtartó orgazmus és mi kell ahhoz, hogy egy férfi átélje? 

Közel 6 év és több száz tantrikus masszázs után igyekszem a témáról egyszerűen, mindenfajta túlmisztifikálás nélkül leírni a véleményem. 

Hangsúlyozni szeretném, hogy a következő cikkben az én személyes tapasztalatomat ismertetem a téma iránt érdeklődőkkel: 

  • Kezdjük az elején: mi is az a magmegtartó orgazmus? 

Nagyon egyszerűen az ejakuláció nélküli orgazmus. A férfiak is képesek arra, hogy kilövellés nélkül éljék át a szexualitás csúcspontját. Orgazmus is van ejakuláció nélkül, és ejakuláció is bekövetkezhet orgazmus nélkül. Annak, hogy megtörténhessen a magmegtartó orgazmus, mindenekelőtt az a feltétele, hogy a férfi “fejben” e kettőt képes legyen elválasztani egymástól kételkedés nélkül. 

  • Miért jó? 

Azért, mert élvezetes, és teljesen más érzést nyújt, mint a hagyományos orgazmus (legalábbis a férfiak, akik átélték, kivétel nélkül ezt mondják, én pedig fizikai hiányosságok okán csak az ő tapasztalatukat tudom továbbadni). Ráadásul a férfi annyiszor képes a merevedés zavaró mértékű csökkenése nélkül átélni, ahányszor csak szeretné, mert az orgazmus ilyen jellegű megélése a vágy intenzitását nem, hogy nem csökkenti, de fokozni is képes. Unikumként említendő, hogy a keleti (tantra és taoista) filozófiák szerint az ejakuláció energia vesztéssel jár, a magmegtartó orgazmus pedig nem. 

  • Ki képes rá? 

Gyakorlatilag minden férfi képes rá (persze kivételek mindig mindenben vannak, de azért ez nagy általánosságban kijelenthető), azonban nem bármikor. A legtöbb kliensem, aki rendszeresen járt vagy jár hozzám, elérte és egyre magabiztosabban gyakorolta a masszázsok alatt, sőt volt, aki “haza is tudta vinni”. További gyakorlás (tantrikus vagy csikung gyakorlatokra gondolok itt) nélkül azonban a legtöbb esetben csak masszázs alatt tudják megélni. Ennek az oka nem is olyan nagyon meglepő. Olyan esetben tud megtörténni, ha a férfi eljut a teljes félelem- és szorongás nélküliség állapotába és mélyen el tud lazulni. Orális szex és aktus alatt azért csökkennek az esélyek, mert sokkal több az olyan lehetőség, ami kellemetlenséggel (vagy akár bajjal) járhat, így nehezebb elérni a félelem és szorongás nélküli állapotot.  

  • Szükséges-e bármilyen előkészület, gyakorlás? 

Ahhoz, hogy valaki spontán átélje, semmilyen különösebb előkészület nem szükséges, csupán az, hogy el tudja engedni az orgazmussal kapcsolatos összes félelmét és szorongását, ki tudja iktatni a teljesítmény témakörét és képes legyen az első pontban említett elkülönítést kétség nélkül a magáévá tenni.  

  • Hogyan segíthet egy gyakorlott szakember a magmegtartó orgazmus megtapasztalásában? 

Egyrészt ismeri azokat a fogásokat, amik a hímvessző megfelelő területeit stimulálják ahhoz, hogy fizikailag segítsék a magmegtartó orgazmus elérését. Másrészt nem árt az sem, ha bizonyos segítői kompetenciák birtokában van, amikkel a mentális, lelki aspektusát segít megteremteni a masszázsnak. Azt az elfogadó, biztonságos, ítéletmentes és szeretetteljes teret, amiben a férfi a masszázst teljesen ellazult, nyitott állapotban képes befogadni, jelentősen megnövelve ezzel annak esélyét, hogy a magmegtartó orgazmus gyönyörét átélje. 

  • Lehetséges-e olyan esetben is elérni a magmegtartó orgazmust, ha valaki szexuális problémával küzd? 

Lehetséges, de könnyen előfordulhat, hogy több időre lesz szükség, mert jóval több olyan szexualitással összefüggő blokkoló tényezőtől kell megszabadulni, ami csökkenti egyrészt a szexuális gyönyör átélését, másrészt rontja az orgazmus elérésének képességét (legyen szó akár hagyományos, akár magmegtartó orgazmusról). 

  • Okozhat-e bármilyen problémát, vagy kellemetlenséget a magmegtartó orgazmus?

Könnyen előfordulhat, hogy a herékben és az alhasban feszítő érzés keletkezik, de semmi ok az aggodalomra, mert ezt egy hagyományos orgazmus ott helyben orvosolja. A hosszú távú magmegtartás megítélése eltér a nyugati orvoslás és a keleti filozófiák esetében, mivel én sem egyikhez, sem másikhoz nem tartozom, ebben a kérdésben nem foglalok állást.

Teljes szívvel ajánlom a tantrikus masszázst mindazoknak, akik szeretnék megismerni a magmegtartó orgazmus élményét, és szeretnék tágítani a szexuális tapasztalataik körét. 

Ha a fentiekkel kapcsolatosan maradt még benned megválaszolatlan kérdés, vagy szeretnél hozzám időpontot foglalni, lépj kapcsolatba velem itt: Kapcsolat | Balance in You (balance-in-you.hu)

5 dolog, amit lehet, hogy nem tudtál arról, ahogy én csinálom a tantra masszázst

A személyes megkeresések során feltett gyakori kérdésekből szemezgetve született összefoglalásként ez a cikk 

Kérdés: Miben masszírozok és mire van még lehetőség? 

Válasz: Sarongban masszírozok. Ez egy “tokától bokáig” takaró indiai kendő, ami alatt alsóneműt viselek. Igen, tudom, van, aki meztelenül masszíroz, én nem és ez nem képez tárgyalási alapot. Az ok nagyon egyszerű. A masszázs célja az önismeret, nem a “vizuális csemegézés”, ami elviszi a fókuszt. 

Kérdés: Lehet-e “kölcsönösség” a dologban? 

Válasz: Nem, nem lehet. Ennek oka megint csak az, hogy ennek a masszázsnak a célja nem az, hogy egymást kielégítsük, hanem az, hogy elmélyülj önmagadban, megfigyeld a reakcióidat, az érzéseidet, és azt, hogy ez milyen folyamatokat indít el benned. 

Kérdés: X forintért lehet-e velem szexelni, vagy engem kényeztetni, vagy van-e lehetőség arra, hogy én meztelen legyek? 

Válasz: NEM! Ha az előző két kérdésre adott válaszokat figyelmesen végigolvastad, akkor már pontosan érted is, hogy miért. Az én célom azzal, hogy ezt a masszázst beépítettem a foglalkozásaimba az, hogy tapasztalati úton legyen lehetőséged elmélyülni a szexuális önismeretben, fejleszteni akár a tested feletti kontrollt, vagy magasabb szinten kapcsolatba kerülni a szexuális energiákkal. Tudom, és megértem, hogy ezzel kapcsolatban kicsit kusza dolgok keringenek a világhálón, és van olyan is, akinél a nem néha igen, ezért is igyekszem most tiszta vizet önteni a pohárba a saját foglalkozásommal kapcsolatban. 

Kérdés: Ha párkapcsolatban élek és elmegyek egy tantra masszázsra, az megcsalásnak számít-e? 

Válasz: Lehet, hogy ezt a párod máshogy gondolja, én csak a saját nézőpontomat tudom elmondani neked: Az, hogy megcsalás-e, igazából a lelkiismereted és a szándékod tisztaságán múlik. Semmit sem választunk ok nélkül. Ha őszintén végiggondolod magadban, hogy miért is keresel fel, és a válasz az önismeret, vagy az, hogy olyan hiányokkal küzdesz a kapcsolatodban, amik már sorozatossá váltak, és szorongást keltenek benned, és ezen próbálsz meg valahogy seígteni, esetleg szexuális problémával küzdesz, amit nem gyógyszerrel szeretnél orvosolni, hanem sokkal természetesebb és biztosan káros mellékhatásoktól mentes módszerrel, én úgy gondolom, hogy sem szégyenre, sem bűntudatra nincs okod. 

Kérdés: Mennyire hatékony megoldást jelenthet a tantra masszázs? 

Válasz: Olyannyira hatékony, hogy több kliensem is úgy talált rám, hogy urológus szakorvos ajánlotta nekik mellékhatásokkal bíró pirulák helyett azt, hogy keressenek fel tantra masszőrt, mert már több ízben hatékonynak bizonyult szexuális problémák kezelésében.

 

Szexuális nevelés – Mit tehetünk, ha gyermekünk idejekorán felnőtt tartalmat látott? 

Talán nem is gondolnánk felnőtt fejjel arra, hogy a pornó tartalmakkal való korai találkozás gyermekünknek traumát jelenthet, ami a tudatalattijában elraktározva a későbbiekben szexuális problémát is okozhat. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, a szexuális nevelés során feltétlenül ki kell térni erre a kérdésre. 

Miért veszélyes?

Semmiképp sem egészséges, ha egy gyermek vagy fiatal a szexuális ismereteit a felnőtt tartalmakból szedi. Mégis a 2021-es statisztika szerint a pornhub 10 legkeresettebb kulcskifejezése között volt a “how to…” (hogy kell…?). Ez arra enged következtetni, hogy egyéb információk hiányában még a felnőtt emberek is ilyen jellegű oldalakon tájékozódnak egyes szexuális technikák elsajátítása okán. A fiatalabb generáció pláne arra szocializálódott, hogy mindenirányú kíváncsiságát az interneten elégítse ki, és elég dörzsöltek ahhoz, hogy megtalálják a módját a 18+-os oldalak felkeresésének. Ennek hatását csak tudatos szexuális neveléssel tudjuk ellensúlyozni. 

A statisztikák szerint már akár 8 éves korban felébred a gyerekekben az ezirányú kíváncsiság, de általában a pszichoszexuális fejlődésük korántsem tart azon a szinten, hogy a durva pornó tartalmakat a “helyükön” kezeljék, kvázi a szexuális szolgáltatóipar termékeként. Könnyen hiszik azt, hogy ezek a filmek a valóságot tükrözik, a férfiak így bánnak a nőkkel, és a nőknek mindent meg kell tenniük, hogy kielégítsék a férfit, nem törődve saját határaikkal.  

Mit okozhat?

Jellemző zavarok, amik a felnőtt tartalmak hatására kialakulhatnak: 

  • Lányoknál és fiúknál egyaránt okozhat testkép-torzulást: azaz a látottakhoz fogják hasonlítani saját adottságaikat, és azt fogják etalonnak tekinteni, amihez képes alulértékelik testüket és romlik az önbecsülésük; 
  • Fiúknál az extrém teljesítmények (hatalmas meredő méretek és gigantikus mennyiségű ejakulátum) olyan mértékű hamis nem-megfelelőséget okozhatnak, aminek az eredménye akár merevedési probléma is lehet; 
  • A nők szexuális tárgyként való kezelése és a nem “hagyományos” (mély torok, anális, gang bang, stb.) szexuális megnyilvánulások kvázi természetesként való feltüntetése a gyakorlatba átültetve lelki és fizikai sérülésekhez is vezethet, aminek leginkább a lányok vannak kitéve 
  • Pici korban látott fel nem dolgozott ilyen jellegű élmény akár aszexualitáshoz is vezethet. 

Mit tehet a szülő?

Nagyon fontos, hogy amennyire tudjuk, egyrészt védjük a gyermekeket attól, hogy ilyen jellegű tartalmakat nézzenek. Másrészt – mivel jó eséllyel nem tudjuk kivédeni azt, hogy ilyen jellegű oldalakba előbb-utóbb belefussanak – ellensúlyozzuk azzal, hogy megtanítjuk őket arra, hogy valójában mit jelent a szexualitás. Igyekezzünk nyíltan beszélgetni velük arról, hogy mit tudnak már a témáról. Mindig köszönjük meg, ha beavatnak titkaikba és jelezzük, hogy ez sokat jelent számunkra. Igyekezzünk indulatmentesen és elfogadóan kommunikálni velük minden ilyen jellegű témáról, hiszen nagyon sérülékeny területről van szó, így könnyebb kiesni a “bizalmi körből”. 

Segítségre lenne szükséged?

Ha nem tudod, hogyan kezdj hozzá egy ilyen beszélgetéshez, vagy kérdéseid vannak a szexuális nevelést illetően, egy konzultáció keretén belül együtt kidolgozhatjuk azt a szexuális nevelési stratégiát, ami nektek a legjobban működik, és amibe magabiztosan be tudod illeszteni a fenti témakat is.  

Elérhetőségeimet itt találod: Kapcsolat | Balance in You (balance-in-you.hu)

Mikor kezdjük gyermekünk szexuális nevelését?

Ma készítettem egy gyors közvélemény-kutatást arról, hogy vajon mikor kell elkezdeni a gyermekek szexuális felvilágosítását, nevelését.

 

Nagyon sok hasznos és tudatos választ kaptam, és nagyjából mindenki arra voksolt, hogy nagyon pici korban. Nagy öröm volt számomra, hogy a reagálók igazán felelősségteljesen gondolkodnak a gyerekek ezirányú neveléséről. Kiemelnék azonban néhány dolgot, amit a reakciók alapján fontosnak tartok.

A saját testünk, a saját döntésünk – a “fehérnemű-szabály”

A gyerekek születésüktől fogva szexuális lények.

Van, aki már a pelenkázások alkalmával felfedező útra indul a saját testén és örömét leli benne, van, akiket ez egyáltalán nem érdekel. Mindegyik teljesen rendben van. Azt azonban mindenképp meg kell tanítani nekik, hogy a saját testük tekintetében hol húzódnak azok a határok, amiket bárki más csak engedéllyel léphet át. Nagyjából ovis kor körül jelenik meg a kislányoknál az az igény, hogy már a strandon se csak bugyi legyen rajtuk, hanem bikini vagy úszódressz, ami már a felsőtestet is takarja. Ebben a korban kell elmagyarázni nekik, hogy amit a fürdőruha (fehérnemű) takar, az az intim zónájuk, és oda senki sem nyúlhat az ő engedélyük nélkül. Se pajtás, se felnőtt.

A test tudatosság

A szexuális nevelés egyik alappillére az egészséges test tudatosság kialakítása. Csecsemőkortól arra kell törkednünk, hogy a gyermekünk elfogadja a testét úgy, ahogy van. Nyilván szülőként felelősek vagyunk azért, hogy gyermekünk egészségesen fejlődjön, az életkorának megfelelően vegyesen, változatosan táplálkozzon és mozogjon. Meg kell figyelnünk, hogy milyen fogadókész és érzékeny az érintésekre és tiszteletben kell azt tartanunk. Amilyen korán csak lehet, meg kell taítanunk arra, hogy tisztelje és becsülje a saját testét, és fejezze ki, ha valaki valami olyat tesz vele, ami neki nem jó. Meg kell tanítanunk arra is, hogy ne csak a saját, hanem más testét is tartsa tiszteletben, és ha valaki egy érintésre, puszira, testi közeledésre nemet mond, azt hogyan kezelje.

Tiszteletben kell tartani a gyermek befogadóképességét és pszichoszexuális érettségét

A szexuális nevelés során vannak olyan témák, amiket gyermekünk védelmében mindenféleképpen át kell beszélnünk (lsd. előző két pont), vannak azonban olyan témák, mint például a “hogy lesz a kisbaba?”, amit akkor kell megbeszélni, amikor a gyermekben felmerül a kérdés. Nagyon fontos, hogy sose hárítsunk olyasmivel, hogy “ehhez te még pici vagy”, nem szerencsés a “gólya hozza” mese sem, de törkedni kell az egyszerű fogalmazásra, ami illeszkedik a gyermek korához és fejlődési szakaszához.

Szexualitás, intimitás, párkapcsolat

Sajnos a mi iskolarendszerünk hozzászoktatott minket a dolgok szétcincálásához. Nem szerencsés az intimitást, a párkapcsolatot és a szexualitást különválasztani a szexuális nevelés során. Én e hármas kört kiegészíteném még a bartsággal is, mert baráti/pajtási kapcsolatban találkozik először a kisgyerek a családon kiívüli közeli kapcsolódással, és a párkapcsolatban is érvényes valamennyi szabály, ami egy jó bartságot jellemez. Véleményem szerint egészségesebb ezt a 3-4 témakört együtt tanítani a gyermeknek, hiszen legideálisabb esetben az intimitás, a szexualitás és a mély, őszinte emberi kapcsolat képezi az alapját a jól működő párkapcsolatnak.

Ha szülőként bizonytalan vagy a gyermeked szexuális nevelésével kapcsolatosan, egy konzultáció keretében össze tudjuk állítani az életkorának és fejlettségének megfelelő ütemtervet.

Ha fontos számodra gyermeked egészséges fejlődése a kapcsolatok és az intimitás területén, keress emailben, vagy telefonon.

Tel.: +36309990095, email: isz.integralcoaching@gmail.com

Szeretettel,

Andi

Gyógyuló párkapcsolat – A mag törvénye

HOGYAN JAVÍTS PÁRKAPCSOLATODON? – ELKÖTELEZŐDÉSSEL, KITARTÁSSAL, TÜRELEMMEL! 

Az egyik nagy kedvencem Andrew Matthews Hallgass a szívedre c. könyve. Ebben egy nagyon érzékletes példával írja le, hogy az embernek a céljaiba vetett energiája sosem vész kárba. Azt írja, végy egy mínusz 50 celsius fokos jégtömböt és kezdd el melegíteni. Jó ideig nem lesz látványos eredménye, de 0 fokon az egész jégtömb vízzé válik. Még tovább melegíted. Látszólag megint stagnál a dolog, aztán 100 fokon egyszer csak elkezd forrni a víz. 

Amikor válságba ér egy párkapcsolat, több lehetőség is felmerül. A lehető legrosszabb, hogy mindkét fél a másikat hibáztatja. Erről nem sok értelme van beszélni. A másik, hogy egyik vagy másik, esetleg mindkét fél beismeri a felelősségét abban, hogy odáig jutott a kapcsolatuk, ahol épp tartanak. Na erről már van értelme néhány szót ejteni. Ezen belül is arról, ha a fogyasztói társadalom értékrendjének teljes mértékben ellentmondva, nem eldobni, hanem megjavítani szeretnék a kapcsolatukat. 

Sokszor egy pár évek alatt jut el arra a szintre, hogy úgy érzik, párkapcsolatuk zátonyra futott. Addigra azonban már rengeteg automatikus működést, divatos szóval játszát beépítettek már az életükbe, ami szinte sejtszinten beivódott a másikhoz való hozzáállásukba. Ezeket a mintákat felülvizsgálni és átalakítani – ahogy az logikusan ki is következtethető -, nem két perc, és nem sétagalopp. Nem is beszélve arról, hogy a párkapcsolaton belüli működési minták az egyéni, adott esetben nagyon mélyen gyökerező minták talaján “fejlődtek” ki.  

Hogy segíthet ebben a párkapcsolati és intimitás coaching? 

Ha valamibe tesz valaki energiát (pénzt, időt, tetteket) megváltozik, ha nem tesz, nem. A párkapcsolati és intimitás coaching olyan hatékony eszközöket biztosít azoknak, akik nem másoktól várják párkapcsolatuk javulását, hanem kezükbe veszik a sorsukat, amikkel napi szinten képesek tűpontosan arra irányitani az energiát, amit jobbá szeretnének tenni az életükben, tehát az önmagukkal (mert enélkül bizony nem sok remény van) és a társukkal való kapcsolatba. 

Minen alkalommal, mikor valaki energiát tesz a szeretetkapcsolat helyreállításába önmagával és a párjával kapcsolatban (háromig számol, mielőtt leordítaná a másik fejét, visz neki egy szál virágot, egy csokit, egy tekercset a kedvenc horgász zsinórjából…), a jó párkapcsolat/rossz párkapcsolat mérleg “jó” serpenyőjébe teszi a súlyt. Amikor valaki saját sebeit gyógyítja, amikből fájdalmai és félelmei táplálkoznak, az egész részeként a párkapcsolatot is gyógyítja.  

Arra nincs garancia, hogy az egyik fél változására a másik fél a pozitív elvárásoknak, reményeknek megfelelően reagál. Arra viszont van, hogy ha valaki a saját gyógyulásába és fejlődésébe kitartóan energiát fektet, élete és párkapcsolata mindenféleképpen pozitív irányt vesz. 

Visszakanyarodva a melegített jégtömb és a fogyasztói társadalom példájára. Utóbbi az értékrendjével szinte teljesen kiölte az emberekből az elköteleződés, a kitartás és a türelem erényét. Ha e három nincs meg, akkor a jégtömböt a gázlánggal együtt úgy otthagyja az ember, mondván, “úgyse lesz ebből semmi”, mint annak a rendje. Pont ez áll sokszor a szenvedés és a lemondás hátterében. A türelem, az elköteleződés és a kitartás hiánya. Pedig ki tudja? Lehet, ha csak egy nappal tovább csinálta volna, elindult volna a változás… 

Itt említeném meg Andrew Matthews másik nagyon fontos gondolatát a MAG TÖRVÉNYÉT, mely azt mondja ki, hogy Ráfordított energia + türelem = eredmények.

Kissé humorosan az alábbi módon szemlélteti ezt a törvényszerűséget: “Az emberek gyakran figyelmen kívül hagyják ezt az elvet. Azt kérdezik: Mit kaphatok holnap, ha ma elvetem a babszemeimet? A válasz: Nedves babszemcséket. A mag törvénye így szól: Ma ültetsz és később aratsz…!” 

A változásra a legmegfelelőbb idő az ITT és MOST! 

Ha Te sem halogatnád tovább, hogy kezedbe vedd a sorsod és olyan párkapcsolatot teremts, amelyet mindig is szerettél volna, ne várj tovább, kattints a kapcsolatok fülre és keress bátran! Kapcsolat | Balance in You (balance-in-you.hu)

A tantra masszázs és ami mögötte van – kulisszatitkok egy masszőrtől

Napjainkban egyre többen tanuljuk és alkalmazzuk hivatásszerűen a tantra masszázst. Azonban növekvő népszerűsége ellenére még mindig rengeteg tévhit lengi körül. Hogy ezeket eloszlassam, szeretném megosztani a saját utamat, tapasztalataimat, kétségeimet és érzéseimet. Hangsúlyozva, hogy ez csupán a sajátom.

Mi is valójában az intim területet érintő tantra masszázs és mire jó?

Megtanít egy másfajta szemléletmódra, egy másfajta hozzáállásra a szexualitást illetően, megtanít egy sokkal mélyebb és intimebb kapcsolódásra először önmagaddal, majd a partnereddel/masszőröddel is. Megmutatja, hogy milyen az, amikor szeretetteljes és elfogadó térben adhatod át magad érzeteknek, érzéseknek, érzékelésnek, képeknek és gondolatoknak, amik egy-egy masszázs után még sokáig nagy hatással lesznek rád, és dolgozni fogsz vele, mígnem megtapasztalod, hogy beindultak öngyógyító folyamataid lelki és testi szinten is. Természetesen mindez akkor működik, ha a tapasztalatod alapján önként, szabad akaratból választod ezt az utat.

Miért választottam és hogyan tanultam?

Életem során, egész kis koromtól kezdve különleges kapcsolatom volt a szexualitással. Hol elfojtottam, hol eluralkodott rajtam, volt részem traumában is, de sosem tudtam rá rosszként gondolni. Ezek után a harmincas éveim közepén megjelent bennem egy borzasztóan erős késztetés, hogy nekem feladatom van ezzel. Már nem is azt mondom, hogy én választottam, hanem “ő” választott engem. Ötlet szintjén megfordult a fejemben sok minden. Volt alkalmam beszélgetni a szexuális szolgáltatóipar más területeinek képviselőivel is. Sokáig semmivel nem voltam igazán kibékülve, egyet azonban már akkor megtanultam. Ne ítélkezzek. Ez egy nagyon kényes terület, telis-tele előítéletekkel. Minden történet más és más, és mindegyik méltányolható, ha hajlandóak vagyunk meghallgatni.

Mindeközben már egy ideje folyamatosan képeztem magam a lélek területén olyan képzéseken, amik közel 70%-ban önismeretből álltak. Egyre inkább kezdtem megismerni önmagam, a szexuális fejlődést (általában és a sajátomat is), a szexuális energia lényegét és működését, és azt az irányzatot, amiben ezt tudatosan használják. Kinyílt a világ, és egyértelművé vált számomra, hogy igen, ezt akarom. Nagyon jók a verbális és egyéb eszközök, amik blokkoldásra, traumafeldolgozásra és tudatosításra alkalmasak, de én mindig valami hiányt éreztem. Akkor döntöttem el, hogy nem csak beszélni akarok róla, nem csak diszkrét energetikai eszközöket szeretnék használni, hanem meg akarom mutatni, hogy mi ez, teljes valójában. Ehhez azonban nagyon sok mindent mérlegelnem kellett magamban. Képest vagyok-e a testet teljes egészként kezelni, nem tabuzálni egyetlen testrészt sem? Képes vagyok-e valójában elfogadni mindenkit, aki engem választ az útján, legyen az férfi, nő, kövér, sovány, idős vagy fiatal? Képes vagyok-e megküzdeni az ítéletekkel, amik óhatatlanul velejárói annak, amire készülök? És képes vagyok-e ezt felvállalni a szüleim és a párom, a volt férjem (a gyermekem édesapja) és majd, ha eljön az ideje, a gyermekem előtt, és megbirkózni azzal, ahogy fogadják. Nagyon sok nehéz és fájdalmas lépcsőfok következett az életemben. Volt, hogy úgy éreztem, inkább feladom, mert túl sok áldozatot és lemondást követel tőlem. De nem hagyta magát. Borzasztó erővel motivált, és megadtam magam. Lesz, ami lesz. És tanulni kezdtem, már nem csak könyvekből és oktatófilmekből, hanem tanfolyamon. Sajnos eddig tradicionális környezetben nem, csak itthon, Magyarországon tanulhattam, de remélem, egyszer módom lesz autentikus környezetben is mélyíteni a tudásom.

Már több kollégával/kolléganővel is beszélgettem a tudásról/tanulásról. Többen, több helyen tanultunk, hasonló és különböző elméleti és gyakorlati módszereket. Egyben azonban egyetértettünk. Amit tanfolyamon és könyvekből sajátítottunk el, az az alap. Amire leginkább támaszkodhatunk, az a saját hitünk, a saját személyiségünk, tapasztalatunk, szándékunk és hozzáállásunk. Három dolog van, amit feltétlenül kiemelnék, ezek a SZERETET, a FELELŐSSÉG és az ALÁZAT.

A tapasztalatom – megérte!

Amióta eldöntöttem, hogy vállalom, kerül, amibe kerül, napról napra érkezik a visszaigazolás, hogy megérte. Csodákat élek meg. Csodálatos emberekkel találkozom, akik megtisztelnek azzal, hogy rám bízzák magukat, és feltárják előttem testük és lelkük titkait. Szeretném kerülni a túlzást, de csak így tudom megfogalmazni: értelmet adnak az életemnek, a mindennapjaimnak, és ezért nagyon hálás vagyok nekik, és magamnak is. Magamnak azért, mert kitartottam, és kitartok a mai napig. Mert néha nem könnyű…

A nehézségek

Nehézségek mind a szakmai, mind pedig a magánéletemben felmerülnek, jelenleg is.

Számomra a szakmai nehézséget az jelenti, hogy – bár már úgy fogalmazok a hirdetési felületemen, ahogy korábban egyáltalán nem szerettem volna, de kénytelen vagyok – rengetegszer kapok olyan megkeresést, ami a határaimat feszegeti, ami tiszteletlen, ami bélyeget rak rám. Ha ezek épp egy “gyengébb” napomon érnek (mert bár a segítő foglalkozást választottam, én is csak ember vagyok, és nekem is van ilyen), bizony nagyon érzékenyen tudnak érinteni. És még mindig előfordul, hogy ilyenkor megkérdőjelezem saját magam, indokolatlanul ítélkezem önmagamon, és azt kérdezem, hogy miért nem valami “normális”, de legalábbis valami könnyebb szakmát választottam “odafönt”.

A magánéletben is néha kemény helyzetek elé állít ez a hivatás, hiszen nem nevezhető éppen párkapcsolat-barátnak. Azt már több cikkemben is említettem, hogy a párkapcsolat, tapasztalataim alapján, az életünk egyik legnehezebb területe. Ez a hivatás még hozzáad némi “fűszert”, ami sokszor inkább keserű, persze néha édes is. Rengeteg toleranciát, empátiát és elfogadást követel a “civil” féltől, ami bizony az ő erejét is próbára teszi, kihívás elé állítva ezzel mindkettőnket.

Zárszó

Talán az, hogy őszintén feltártam olyan háttérinformációkat a saját életemből és tapasztalataimból, amit eddig nem sokan tártunk fel, segít megérteni, hogy amit csinálunk, azt felelősséggel, alázattal, szeretettel tesszük. Az ítéletek és a gyakori megpróbáltatások ellenére kitartunk, és csináljuk, mert hiszünk benne és magunkban. Nem szexuális szolgáltatást nyújtunk, bár még a hatályos jogszabályok is ezt a bélyeget sütik ránk, így nagyon körültekintően kell eljárnunk, ha nem szeretnénk jogi kellemetlenséget. Ennek ellenére, mi bízunk egy évezredekre visszanyúló igazságban, ami tényleg hozzájárul ahhoz, hogy életünket jobb minőségben, egészségesebben, tudatosabban és örömtelibben éljük.

Szeretettel,
Benkő Andrea

Miért épp a szex?

A szexualitás az ember alapösztönei közül az egyik. Mivel a fajfenntartáshoz kapcsolódik, igen nagy erővel rendelkezik. Nézzük például az étkezést, ami szintén alapösztönünk. Táplálkozási szokásainkra számos alternatívát találhatunk, ám azt nemigen választhatjuk, hogy egyáltalán nem eszünk. Valahogy így van ez a szexualitással is. Bárhogyis próbálkozunk, nem valószínű, hogy sikerül teljesen figyelmen kívül hagyni az életünkben.

Az ösztönöket eltompíthatjuk, elfojthatjuk ugyan, de megszüntetni nem tudjuk őket. Az ösztönök természete az, hogy időről időre kielégülést keresnek. A ki nem elégülésük szorongáshoz, önmagunk, vagy mások irányában megnyilvánuló agresszióhoz, de akár fizikai betegséghez is vezethet.

Szexualitásunkat blokkolhatja a bántalmazás minden formája. A fizikai bántalmazást, erőszakot nem is igen kell magyarázni, a lelki bántalmazásról ejtenék néhány szót. A pszichés bántalmazás célja vagy eredménye nagyon sokszor az önértékelés romlása, a szégyen és a bűntudat érzésének felébresztése. Mindhárom tényező külön-külön is romboló hatással van a szexualitásra, ha több, esetleg mindhárom jelen van egyszerre, különös csapás éri a szexualitásunk megélését, az abban való kiteljesedést. Ez pedig egész életünkre negatív hatással van.

A legfontosabb terület természetesen a párkapcsolat, amelyet közvetlenül érint az, hogy milyen viszonyban vagyunk a saját szexualitásunkkal.

Amíg e területre nem nézünk rá, nem gyógyítjuk be sebeinket és nem írjuk felül téves hitrendszereinket, kicsi a valószínűsége, hogy teljes életet élhessünk és jól működő párkapcsolatot alakíthassunk ki.

Számos olyan eszköz létezik, ami ebben segíteni tud, de a legalapvetőbb feltétele az – első sorban – önmagunkkal szembeni őszinte megnyilvánulásnak az, hogy valaki ehhez elfogadó, biztonságos és szeretetteljes környezetet biztosítson, legyen szó beszélgetésről, masszázsról, vagy bármilyen más kezelésről.

Nekem is volt segítségem abban, hogy a traumáimat feldolgozzam, tanuljak és fejlődjek ezen a területen olyannyira, hogy mára már én is kész vagyok másoknak segíteni. Hálás vagyok az oktatóimnak, gyógyítóimnak, segítőimnek, akik közül néhányukat most név szerint is megemlítenék:

Dr. Schlotthauer Ibolya
Dr. Gangler Zoltán
Nemes Antónia
Havas Andrea

Örök hálával tartozom nekik azért, hogy azzá váltam, aki vagyok!