5. Az szexualitás és az elfogadás kapcsolata

Már a megismerésnél szót ejtettem elfogadásról. Önmagunk megismerése is csorbát szenved, ha ítélkezünk saját testünk, vágyaink, ne adj Isten teljesítőképességünk felett. Hát még ha partnerünk részéről ér minket hasonló kritika. Mind az önmagunk, mind a másik feletti ítélkezés csak gátlásokat szül, és bezárkózásra ösztönöz, ami által saját magunkat és a társunkat is megfosztjuk a gyönyör olyan dimenzióinak megtapasztalásától, amiben eddig nem volt részünk és lehetne. A testünk nem csupán egy test. Őrzi az emlékeinket, a tetteinket, vagy épp a nem tetteinket. Őrzi a törődésre, gondoskodásra való hajlamunkat. Őrzi azt az információt, hogy mennyire figyeltünk rá életünkben, mennyire vettük komolyan a jelzéseit, szerettük, harmóniában éltünk vele, vagy csupán használni, kihasználni és uralni akartuk. Gyönyörű és sokat mondó kifejezés az, hogy „a test a lélek temploma”. Hűen tükrözi azt is, hogy a lelkünkkel és a saját személyiségünkkel hogy bánunk. Mint kint, úgy bent. Tartja a taoista filozófia egyik alapgondolata. 

Ha nem tekintünk testünkre méltóképp, sokunknál megjelenhet a szexuális együttlét során a bizonyítási vágy. Főleg nőként előfordulhat az is, hogy a testünkre és a szexualitásra eszközként tekintünk, amiért szeretettel fognak nekünk fizetni. Nincs semmi baj akkor, ha ráébredünk erre, és tudatosak vagyunk rá. Teljesen természetes, hogy van egy ilyen berögződésünk, mikor kisgyerekkorunk óta lépten-nyomon azt halljuk, és zsigerileg beivódott a mondás: „a férfiak szívéhez a gyomrukon és a nemes testrészükön keresztül vezet az út”. Valljuk be, tényleg remek manipulációs eszköz lehet a szex ideig-óráig, de itt és most nem erről van szó. A női szexualitás alapesszenciája a tiszta és őszinte befogadás. Ahhoz is, hogy adni tudjunk. Ha nem fogadjuk el magunkat és a párunkat sem, vajon mit tudunk befogadni? Vajon az, amit ítéletekkel bélyegzünk, legyen az a sajátunk, vagy a partnerünkké, mit fog teremteni nekünk, ha befogadjuk? Nagy eséllyel traumát.  

Az ókori Egyiptomban szexuális gyógyító papnők működtek szentélyekben, ahol a csatából hazatérő meggyötört harcosokat szexuális energiájukkal a szeretkezésen keresztül gyógyították. Akkoriban a Nőre és a Szexualitásra szentként tekintettek, és templomokat emeltek a tiszteletére. Számos más kultúrában hasonlóan tisztelik mind a férfi, mind a női nemiség elsődleges szimbólumát (szanszkritül lingam és yoni). Ezt csodálatos építmények és a mai napig nyomokban fellelhető szent rítusok bizonyítják. Ahogy azt is, hogy őseink még tudták tisztelni a testüket. Szerették és vigyáztak rá. Vannak régmúltba tűnt hagyományok, szokások és értékek, amiket érdemes leporolni, hogy egy új reneszánszként méltó helyre kerüljenek a modernkori mindennapokban is.  

A rövid kulturális kitekintő után kanyarodjunk vissza a szexualitás és az elfogadás kapcsolatához. Ahogy az elején említettem, már a megismerésnél nagyon fontos a nyitottság, a megismerés iránti vágy, és a legnagyobb megengedés. Ám ekkor is előfordulhat, hogy valami olyasmi történik, amivel kapcsolatosan ellenállásunk lép fel, meghökkent, megijeszt, vagy csak egyszerűen nem tudjuk hova tenni. Akár önmagunkkal, akár a párunkkal kapcsolatban merül fel ilyesmi, álljunk meg, és próbáljuk meg feldolgozni, megbeszélni, feloldani. Ha nem megy, fogadjuk el azt, hogy nem tudjuk elfogadni. Az elfogadás nem megy sem külső, sem belső kényszer hatására. Ha olyasvalamivel kerülünk szembe, amivel nem jutunk dűlőre, keressünk valakit a környezetünkben, akivel biztonságosan megoszthatjuk a problémánkat, vagy kérjük szakember segítségét, amennyiben ennek érezzük inkább szükségét. Ismét hangsúlyozom, hogy teljesen rendben van, ha segítségért fordulunk bárkihez. A cél az, hogy a helyére kerüljön, integrálódjon az adott téma. Ha a párunkkal kapcsolatosan merül föl valami olyasmi, amit a saját határaink tiszteletben tartását szem előtt tartva már nem tudunk elfogadni, és a kapcsolatunk elbírja (márpedig egy jól működő kapcsolatnak ezt el kell bírnia), próbáljuk meg megosztani vele. Amikor alkalmas pillanatot találunk, alakítsunk ki bizalomteljes, biztonságos és meghitt légkört. Gondoljunk csak arra, hogy mit éreznénk az ő helyében hasonló helyzetben. Fontos, hogy ne őt kritizáljuk vagy minősítsük, hanem a saját érzéseinket, gondolatainkat, kérdéseinket osszuk meg vele. Tartsuk szem előtt, hogy másvalaki számára akár vonzó is lehet az, amin mi épp fennakadtunk. Saját értékrendből működünk, szűrünk, engedünk be, és mérlegelünk dolgokat. Mindenképp tartsuk ezeket szem előtt, mert a szexualitás sérülékeny terület mindkét nem szempontjából.  

Összefoglalásként: tekintsünk testünkre úgy, mint a lelkünk templomára. Tiszteljük, szeressük és bánjunk vele méltó módon. Bírálat helyett inkább figyeljünk a jelzéseire, hisz a saját nyelvén kommunikál velünk. Nézzünk rá úgy, mint egy albumra, ami őrzi addigi életünk minden emlékét. Jókat és rosszakat is. Legyünk hálásak, hogy ami óta élünk hűen szolgál minket halálunk pillanatáig. Ha így tekintünk rá, elfogadással, nem pedig hálátlan ítélkezéssel fogunk felé fordulni. A szexualitás gyógyító erővel bír, ha elismerjük és megfelelően éljük meg. Ha elkezdünk a szexuális együttlétekre ekként tekinteni, megtanuljuk elfogadni, tisztelni és szeretni a testünket, hiszen, ha nem lenne, nem lenne alkalmunk mindezt átélni.