Volt egy hűtőmágnesem, az volt ráírva: 

 “A szerelem nem abból áll, hogy bámulunk egymásra, hanem, hogy együtt, egy irányba nézünk”. 

Nagyon sok mindent elmond ez a néhány szó arról, hogy milyen értékek képesek összekovácsolni két embert úgy, hogy kapcsolatuk erős szövetséggé váljon. 

Egyéni és közös célok, jövőkép 

Mindkét embernek kell, hogy legyenek saját céljai és képe egy vágyott jövőről. Ez nagyon sokat elárul valaki személyiségéről. Tükrözi az értékrendjét, az életritmusát és azokat a pontokat, ahol csatlakozni tudunk egymáshoz, vagy épp ellenkezőleg, ahol olyan eltérések vannak, amik aláássák egy tartós kapcsolat lehetőségét. Egy bizonytalan világban, amilyet most élünk, nagyon fontos, hogy ez a cél és jövőkép meglegyen, mert segít tartani a fókuszt akkor is, ha nehézségek adódnak. Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy megismerjük egymás értékrendjét, mert ezek az értékek fogják képezni a párkapcsolati szövetség alapját, és ha radikális eltérés van két ember világról alkotott elképzelése között, az alapjaiban kérdőjelezi meg, hogy hosszútávon kiállja-e a kapcsolat az idő próbáját. 

“Látlak és elfogadlak” 

Sokan esnek abba a hibába, hogy párválasztásnál nem a másik valós személyiségét nézik, hanem próbálják beleerőszakolni egy idealizált képbe. Ha észre is veszik, hogy itt-ott kilóg a lóláb, abba a hitbe ringatják magukat, hogy majd értük megváltozik a másik. Persze, mindenki változik, de azt elsősorban saját maga miatt teszi, nem valaki más kedvéért. Akkor is meg kell látni az igazat, ha nincs ínyünkre. Őszintén fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy el tudjuk-e fogadni a másikat gyengeségei ellenére is. Nagyon fontos ezt megtenni, mert az áthidalhatatlan különbségek az idő múlásával egyre nagyon reflektorfénybe kerülnek, mert a szerelem múlandó, a különbség viszont marad. 

“Folyamatos kapcsolattartás” 

Fent kell tartani az érdeklődést. Ne csak a kapcsolat elején legyünk kíváncsiak egymásra. Ne essünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, mivel régóta kapcsolatban vagyunk, úgy ismerjük a másikat, mint a tenyerünket. Ez egyrészt azért nem igaz, mert egy párkapcsolatban is felveszünk bizonyos szerepeket. Ezek a szerepek annak tükrében formálódnak, hogy hogyan alakul a két fél személyisége és maga a kapcsolat. Másrészt azért sem igaz, mert – ahogy az előző pontban írtam – mindenki változik. Ha egy idejétmúlt képet őrzünk magunkban a társunkról és ahhoz ragaszkodunk, ahelyett, hogy figyelnénk rá, kellemetlen meglepetésekben lehet részünk. 

Felelősségvállalás a kapcsolatért 

Egy kapcsolatot ugyanúgy kell gondozni, mint egy kertet. Ha öntözzük, gyomláljuk, tápanyagokkal látjuk el, gyönyörű virágokat, ízletes zöldségeket, gyümölcsöket hoz számunkra. Ha elhanyagoljuk, akkor olyan növények is megjelenhetnek benne, amiket nem szívesen látunk, végső esetben pedig az enyészeté lehet. Az is előfordulhat, hogy egy másik kertész meglátja a benne rejlő lehetőségeket és gondozásba veszi, hiszen ránézésre gazdátlan, nem tükrözi a gondoskodást. A párkapcsolatot mindketten gondozzuk. Fontos, hogy azt a női és a férfi energia egyformán táplálja, mert csak így lesz benne egyensúly és harmónia. 

Egymásért harcolni, nem egymás ellen 

Nincs olyan kapcsolat, amiben időnként ne ütné fel a fejét konfliktus helyzet. Nem szabad azonban ilyenkor szem elől téveszteni, hogy egymásért vagyunk, nem egymás ellen, hisz ez a szövetségünk lényege. Jó, ha elsajátítunk konstruktív konfliktuskezelési technikákat, aminek középpontjában a megoldás van, nem pedig egymás legyőzése. Az ideális megoldás az, ha nyertes-nyertes eredmény születik, ám ez nem mindig kivitelezhető. Van, hogy egy konfliktus megoldása lemondással jár egyik, vagy mindkét fél részéről, de ilyenkor fontos, hogy a lemondásra úgy tudjunk tekinteni, mint a személyiségfejlődésünk lehetőségére.  

Közös “teherviselés” 

Nem azt a világot éljük, ahol egyértelműen lefektethető, hogy mi a férfi és mi a nő feladata a kapcsolatban. Ebből a szempontból az egyéni megoldások kora virágzik. Épp ezért, elkerülhetetlen, hogy ezekről őszintén beszélgessünk, és úgy osszuk fel egymást közt a feladatokat, hogy abból mindenki közel egyformán vegye ki a részét. Az is fontos, hogy ismerjük el egymás hozzájárulását, mondjunk köszönetet a befektetett energiájáért, ne vegyünk mindent természetesnek, meg készpénznek. A hála kifejezése jó érzéssel tölti el azt, aki adja és azt is, aki kapja. 

Úgy szeressünk, ahogy az a másiknak is jól esik 

A szeretetnyelveink sokszor eltérőek. Van, akit az apró ajándékok, van, akit a közös programok, van, akit a dicséret mást pedig az érintések tesznek boldoggá. Meg kell ismernünk egymás szeretetnyelvét, hogy úgy tudjuk kifejezni az érzéseinket, hogy azt a másik értse, érezze. Mert hiába veszek neki egy tábla csokit, ha ő arra vágyik, hogy megsimogassam, nem tudok igazi örömöt szerezni neki, ha nem az ő nyelvét használom. 

Talán e felsorolás nem teljes körű, és sorrendiséget sem tükröz. Tükrözi viszont a kölcsönös szeretetet, ami nélkül mindez kivitelezhetetlen, és egy kapcsolat működtetéséhez nélkülözhetetlen. Az egymás iránti szeretet az, ami erőt ad, hogy bizonyos helyzetekben a Társunkat önmagunk elé helyezzük, mert az Ő öröme fog boldogságot okozni nekünk is.