A szülővé válás árnyékában..

Szülőként, főleg új szülőként egy pár mindkét tagja átlényegül. Apává és Anyává minősül. Míg minket édesanyákat testileg-lelkileg felkészít a várandósság 9 hónapja, addig az édesapák gyermekük világra jöttének pillanatában, vagy akkor, mikor először karjukba veszik a babát, szembesülnek először igazán az új énrészük világra jöttével is.

Nem véletlen a szóismétlés. Az édesanya 9 hónapon keresztül születik meg a nőben, míg az édesapa a férfiban  néhány óra alatt.  

Való igaz, hogy nekünk nőknek, lény(eg)ünkből eredően több feladatunk van az újszülött ellátásával kapcsolatban. Az új kötelességeink, feladataink, félelmeink és ijesztő érzelmi hullámaink, melyek testünk és lelkünk változásából adódnak, sokszor teljesen lekötik minden figyelmünket. Az, hogy egy ideig kizárólag ezek az érzések, gondolatok kötik le figyelmünket, korántsem jó, de elfogadható. Az én véleményem azonban az, hogy ha ebben az átalakulásban elveszünk, és az irányítást hosszú távon átveszi az “anya ego”, az saját életünket, párkapcsolatunkat és végső soron gyermekünk életét is az érzelmi sivárság és traumák völgyébe tereli.  

Visszatérve kissé az édesapákra: Tudatos egyéni és közös felkészülésüktől függően, hirtelen ott találják magukat az apuka szerep kellős közepében. Ösztöneikből a védelem és a “táplékszerzés” az, ami feltör. Védeni az otthont, megteremteni az erőforrásokat, helyt állni a vadászmezőn és elejteni a vadat, ami a család megélhetését és életszínvonalának biztosítását jelenti. Eközben, miközben apai ösztönei még keményebb küzdelmekre sarkallják, szembe kell néznie azzal is, hogy a figyelem, amit korábban megkapott, most – természetes módon – valaki másfelé, egy új jövevény felé irányul. Veszteségét tompítja, hogy az új jövevény – a gyermeke – felé ő is erős szeretetet érez, édesanyja irányában is hála, tisztelet és szeretet önti el, mert végigkísérte a társát a várandósság, adott esetben a szülés pillanatain. Ez az érzelmi töltet azonban nem tart örökké. 

És mi az, ami ilyenkor az anyaság árnyékába szorulhat? A nő, a férfi és a párkapcsolat. Mindenki érdekét az szolgálja, ha ez nem történik meg. Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha az önismeret nem szorul az új minőségek árnyékába. Azért hangsúlyos első sorban az önismeret, mert ha az nincs, akkor a továbbiakról már felesleges beszélni. Nagyon fontos, hogy a szülővé érés folyamatában nagy figyelmet fordítsunk saját gondolati és érzelmi változásunkra. Fontos, hogy előbb-utóbb leüljünk számot vetni, és szembenézzünk azzal, hogy kivé váltunk az adott pillanatra. Ismerjük el sikereinket, vegyük számba azokat a helyzeteket, amiket bukásként éltünk meg. Értékeljük, mi miben tudnánk változni ahhoz, hogy jobb minőségű életet éljünk és biztosítsunk ezáltal a környezetünk számára is, és mérjük fel azt is, hogy a környezetünk miben tudna támogatni ebben. Ezt célszerű az apukának és az anyukának is megtenni. 

Ha a számvetéssel elkészültünk, a következő lépés, hogy egymással is megosztjuk azt, amire jutottunk.  Nagyon fontos, hogy a másikat tiszteletben tartva, szeretettel kommunikáljunk. Arról beszéljünk, hogy mi hogyan, milyen érzésekkel éltünk meg időszakokat, eseményeket. Meséljünk arról, hogy a tervezett és kért változtatások milyen hatásokkal lehetnek majd ránk. Amikor a társunkat hallgatjuk, tegyük azt türelemmel, nyitott szívvel és értő figyelemmel. Ez sokszor nem könnyű, hiszen a párkapcsolat a játszmák melegágya. Legelszántabb törekvésünk ellenére is előfordulhat az, hogy egy játszma kellős közepén találjuk magunkat. Semmi baj. Amikor ezt valamelyik fél észreveszi, jelezze. Ha az eseményeket vissza lehet terelni a szeretetteljes békés vizekre, nyugodt szívvel folytassuk a beszélgetést. Ha nem, akkor sem történik tragédia. Adjunk időt és teret magunknak és egymásnak a megnyugvásra.  

Gyakoroljunk! Gyakoroljuk ezt addig, míg automatikussá nem válik. Ne hibáztassuk se magunkat, se a társunkat a hibákért. Tartsuk a közös célon a fókuszt EGYÜTT!! Kezdjük ezt bármikor, kezdjük akár újra. Amíg a szeretet él közöttünk és a célunk egy irányba mutat, sosem késő, és sosincs végzetes hiba!!! 

Szeretettel, Andi 

A merevedési zavarok lelki háttere

Sok férfit foglalkoztat a merevedés kérdése, a merevedési zavarok és az impotencia. Sok esetben az elvégzett orvosi vizsgálat fizikai magyarázatot, szervi rendellenességet nem talál. Ilyenkor a szexuális zavar hátterében egyértelműen lelki tényezők állnak. Ruediger Dahlke A Betegség, mint szimbólum c. könyvében számos okot megnevez, amik támpontul szolgálhatnak az egyéni esetek vizsgálatakor. Dahlke a problémák lehetséges háttereként az alábbi területeket nevezi meg. 

1.) Az első, és a legkevésbé meglepő ok, a teljesítménnyel kapcsolatos nyomás. Félelem attól, hogy valaki férfiként képtelen lesz helyt állni, nem áll fel a szerszám, csődöt mond, képtelen lesz az aktusra, egy szóval “töketlenné” válik. Az utolsó kifejezésből már át is hallatszik az, hogy itt nem pusztán a szexualitásra korlátozódik a nyomasztó érzés, hanem a férfi minőségre, a férfiasságra általánosságban bélyeget nyomhat. 

2.) Előfordulhat olyan eset is, hogy a férfi a nőiességtől retten meg, hogy ez a minőség elnyeli, felemészti és fogva tartja majd.  

3.) Szorosan az előző ponthoz kapcsolódóan gyökerezhet a probléma a női nemhez való általános hozzáállásban is, ami visszavezethető az édesanyával való kapcsolat és a korábbi párkapcsolatok során elszenvedett sérülésre. Ez a sérült attitűd megjelenhet olyan formában, hogy a férfi irracionálisan magasra helyezi a párját (nem szeretné őt, mint istennőt beszennyezni), vagy épp ellenkezőleg, sokkal alacsonyabb rendűnek állítja be a nőt, és “büszke pálcánkat nem dugjuk egy ismeretlen, sötét barlangba” jelszóval alkalmatlanná teszi magát az aktusra. Megjelenhet egyfajta “bosszúállás” is, mikor a férfi úgy érzi a nő megnyilvánulásai alapján, hogy nem elég jó a számára, és nem elégíti ki.  

4.) Lappanghatnak a háttérben ún.  “ödipusz-problémák”: a férfi nem akar hűtlen lenni saját anyjához. Itt az édesanyáról való érzelmi leválás sikertelensége okozhatja a problémát. 

5.) Egyéb okok lehetnek még: halálfélelem (az ejakulációval távozik az életenergia), a kreativitás hiánya (nem tud valaki bizonyítani), és a férfi önmagába és a világba vetett bizalmának hiánya. 

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a témák a tudatalattiban rejtőznek és szinte észrevétlenül befolyásolják a férfi működést. Mindenképpen önismereti munkát igényel feltárásuk, mert csak így lehet megtalálni azt a személyre szóló megoldást, ami végső soron a fizikai működést is helyreállítja. 

A lelki tényezők vizsgálata után a feldolgozásban nagy szerepet játszik, hogy a férfi felismeri és elismeri, hogy szüksége van a nőiességre, mert az a férfiúi erő alapja. Ám itt nem pusztán arról van szó, hogy a női nemmel való viszonyát értékeli újra a férfiember, az is nagyon fontos, hogy férfiként saját nőies, szelíd oldalával is megbarátkozzon. Tanulja meg átadni magát nőies, befogadó oldalának (erre egy csodálatos módszer a tantrikus és lingam masszázs). El kell fogadnia minden férfinak azt, hogy a férfi se “tud mindig”, neki se “muszáj mindig”, nem kell folyton a férfiasságát bizonyítania. Amikor azonban úgy érzi, adja át magát fallikus erejének, foglalkozzon saját testével (sport, jóga). A férfi is juttassa kifejezésre elfojtott dolgait, iktassa ki a túlzott intellektust, próbáljon “túljárni a saját eszén”, utat törve érzelmei gazdag birodalmába. 

Férfiként különösen ügyelni kell a túlzott kompenzáció elkerülésére. A meg nem oldott szexuális probléma kompenzációjaként – a nő helyett – ne a világnak mutassa meg a férfi, hogy mire képes, ne a társadalmi helyzetével kompenzálja a hálószobai tehetetlenséget, mert az éppoly kellemetlenné válhat az értintettek (végső soron a társadalom) számára, mivel állandó, demonstratív, agresszív viselkedésben nyilvánulhat meg. 

Kedves Urak! Kétségbeesésre semmi ok! Önismerettel, és célzott, tudatos változtatással a férfierő mind lelki, mind fizikai szinten fel- és újraépíthető!

6. Társasjáték – összefoglalás

Elérkeztünk a hatodik, egyben befejező részhez, ami rövid összefoglalásként lezárja a sorozatot, melynek célja az volt, hogy feltárjuk, milyen erőforrások rejlenek a szexualitásunk tudatos megélésében.  

Ha visszaemlékeztek, azzal kezdtünk, hogy megvizsgáltuk, honnan erednek a szexuális késztetéseink: ezek velünk született adottságok, amik elsőként indulnak fejlődésnek a személyiségünkben. Mire felocsúdunk, már ott a kész csomag, aminek alapja már fogantatásunk pillanatában a miénk, s amit később szüleinktől és tágabb-szűkebb környezetünktől kapunk és magunkba integrálunk. Olyan egy kicsit, mint a Gazdálkodj Okosan társasjátékban az indulótőke… És elkezdjük a játékot. Ki kevésbé, ki jobban ismeri a szabályokat. Van, aki azt sem tudja, pontosan mi is van a kezdőcsomagban 

 Első lépésként, ismerjük meg alaposan a kezdőcsomagot. Legyünk kellően kíváncsiak, és ne ítélkezzünk felette. Fogadjuk el: most ezek vagyunk. Tudatosítsuk azonban, hogy a játék során a csomagot mi saját magunk alakítjuk. Miután alaposan megismertük az induló készleteinket, és a szabályokat is többé-kevésbé elsajátítottuk, kezdődhet a játék. A körök során játékostársakkal találkozunk. Ismerjük meg őket is. Figyeljük meg, ők hogy játszanak. Tartsuk tiszteletben a kezdőcsomagjukat és a szabályértelmezésüket, de úgy, hogy közben szem előtt tartjuk, számunkra a saját játékunk az elsődleges. Egy szempontból különleges ez a játék. A körök során szerzett tapasztalatok alapján vezethetünk be új szabályokat, törölhetünk idejét múltakat, és módosíthatunk is. Jelezzük játékostársunknak, ha valamivel nem vagyunk kibékülve, de gondoljunk arra, hogy ketten jobb játszani, mint egyedül Az is fontos, hogy a játék mindkét fél örömére szolgáljon. Erről eddig nem volt szó, de legyünk tudatában annak, hogy lehetőségünk van kiszállni a játékból akkor, ha már nem leljük benne örömünket, netán árt nekünk. A kiszállás vagy bent maradás mindig a mi választásunk, annak a felelőssége csak a miénk, pro és kontra. Mi döntünk, hogy tovább játsszuk-e a játékot, vagy új játékba kezdünk. Érezhetjük azt, hogy nyertünk és azt is, hogy vesztettünk. Ezekre az érzésekre figyelni kell, és tudatosítani, hogy a játék során milyen stratégiát követtünk és stratégiánk elemei hogyan befolyásolták magát a játékot. A későbbiekben hasznunkra lesz a kiértékelés, egyes elemek elhagyása és új elemek beemelése. Folyamatosan játszunk. Ha megértjük, hogy a játék elsődleges célja nem a nyerés, vagy a vesztés, hanem maga a játék, és nem hibáztatjuk magunkat a hibás stratégiai elemekért, sokkal örömtelibb lesz játszani. Képesek vagyunk bármelyik pillanatban változtatni, és a módosított stratégia vagy új játszótársakat hív meg a játékba, vagy játékostársunkban indítja el a változás igényét. Fontos, hogy mindig éberek legyünk arra, mi miként hatunk a játékra. 

 Bár a fenti analógia a szexuális fejlődést és a szexualitás tudatos gyakorlatát volt hivatott első sorban példázni, kiterjeszthetjük bármelyik életterületre. Ha ezt megtesszük, észrevehetjük, hogy szinte bármelyik kapcsolatunkra, élethelyzetünkre érvényes lehet. Ha a szexualitásunk az első, amiben megpróbálunk ezek szerint a szabályok szerint játszani, és mindenek előtt megismerjük a saját indulócsomagunkat, valamint folyamatosan figyelünk arra, hogy a csomagunk miképpen változik (gyarapodik vagy éppen csökken), előbb-utóbb az életünk bármelyik területén tudjuk majd alkalmazni ezt a kis térképet. Ha elérjük azt, hogy a saját szexualitásunkkal – ami a személyiségünk jelentős részét képezi, egyben az egyik legérzékenyebb területe – harmóniába kerüljünk és örömforrásként, akár erőforrásként tekintsünk rá, rájövünk arra, hogy az életünk bármelyik területén képesek vagyunk erre. Bármi lehet erőforrás, ami számunkra örömöt okoz, erőt, energiát növel bennünk. 

Kedves Olvasóm! Köszönöm a megtisztelő figyelmed, és őszintén remélem, soraim inspirációt, akár egy új nézőpontot és talán szélesebb perspektívát teremtettek számodra! 

 

 

 

5. Az szexualitás és az elfogadás kapcsolata

Már a megismerésnél szót ejtettem elfogadásról. Önmagunk megismerése is csorbát szenved, ha ítélkezünk saját testünk, vágyaink, ne adj Isten teljesítőképességünk felett. Hát még ha partnerünk részéről ér minket hasonló kritika. Mind az önmagunk, mind a másik feletti ítélkezés csak gátlásokat szül, és bezárkózásra ösztönöz, ami által saját magunkat és a társunkat is megfosztjuk a gyönyör olyan dimenzióinak megtapasztalásától, amiben eddig nem volt részünk és lehetne. A testünk nem csupán egy test. Őrzi az emlékeinket, a tetteinket, vagy épp a nem tetteinket. Őrzi a törődésre, gondoskodásra való hajlamunkat. Őrzi azt az információt, hogy mennyire figyeltünk rá életünkben, mennyire vettük komolyan a jelzéseit, szerettük, harmóniában éltünk vele, vagy csupán használni, kihasználni és uralni akartuk. Gyönyörű és sokat mondó kifejezés az, hogy „a test a lélek temploma”. Hűen tükrözi azt is, hogy a lelkünkkel és a saját személyiségünkkel hogy bánunk. Mint kint, úgy bent. Tartja a taoista filozófia egyik alapgondolata. 

Ha nem tekintünk testünkre méltóképp, sokunknál megjelenhet a szexuális együttlét során a bizonyítási vágy. Főleg nőként előfordulhat az is, hogy a testünkre és a szexualitásra eszközként tekintünk, amiért szeretettel fognak nekünk fizetni. Nincs semmi baj akkor, ha ráébredünk erre, és tudatosak vagyunk rá. Teljesen természetes, hogy van egy ilyen berögződésünk, mikor kisgyerekkorunk óta lépten-nyomon azt halljuk, és zsigerileg beivódott a mondás: „a férfiak szívéhez a gyomrukon és a nemes testrészükön keresztül vezet az út”. Valljuk be, tényleg remek manipulációs eszköz lehet a szex ideig-óráig, de itt és most nem erről van szó. A női szexualitás alapesszenciája a tiszta és őszinte befogadás. Ahhoz is, hogy adni tudjunk. Ha nem fogadjuk el magunkat és a párunkat sem, vajon mit tudunk befogadni? Vajon az, amit ítéletekkel bélyegzünk, legyen az a sajátunk, vagy a partnerünkké, mit fog teremteni nekünk, ha befogadjuk? Nagy eséllyel traumát.  

Az ókori Egyiptomban szexuális gyógyító papnők működtek szentélyekben, ahol a csatából hazatérő meggyötört harcosokat szexuális energiájukkal a szeretkezésen keresztül gyógyították. Akkoriban a Nőre és a Szexualitásra szentként tekintettek, és templomokat emeltek a tiszteletére. Számos más kultúrában hasonlóan tisztelik mind a férfi, mind a női nemiség elsődleges szimbólumát (szanszkritül lingam és yoni). Ezt csodálatos építmények és a mai napig nyomokban fellelhető szent rítusok bizonyítják. Ahogy azt is, hogy őseink még tudták tisztelni a testüket. Szerették és vigyáztak rá. Vannak régmúltba tűnt hagyományok, szokások és értékek, amiket érdemes leporolni, hogy egy új reneszánszként méltó helyre kerüljenek a modernkori mindennapokban is.  

A rövid kulturális kitekintő után kanyarodjunk vissza a szexualitás és az elfogadás kapcsolatához. Ahogy az elején említettem, már a megismerésnél nagyon fontos a nyitottság, a megismerés iránti vágy, és a legnagyobb megengedés. Ám ekkor is előfordulhat, hogy valami olyasmi történik, amivel kapcsolatosan ellenállásunk lép fel, meghökkent, megijeszt, vagy csak egyszerűen nem tudjuk hova tenni. Akár önmagunkkal, akár a párunkkal kapcsolatban merül fel ilyesmi, álljunk meg, és próbáljuk meg feldolgozni, megbeszélni, feloldani. Ha nem megy, fogadjuk el azt, hogy nem tudjuk elfogadni. Az elfogadás nem megy sem külső, sem belső kényszer hatására. Ha olyasvalamivel kerülünk szembe, amivel nem jutunk dűlőre, keressünk valakit a környezetünkben, akivel biztonságosan megoszthatjuk a problémánkat, vagy kérjük szakember segítségét, amennyiben ennek érezzük inkább szükségét. Ismét hangsúlyozom, hogy teljesen rendben van, ha segítségért fordulunk bárkihez. A cél az, hogy a helyére kerüljön, integrálódjon az adott téma. Ha a párunkkal kapcsolatosan merül föl valami olyasmi, amit a saját határaink tiszteletben tartását szem előtt tartva már nem tudunk elfogadni, és a kapcsolatunk elbírja (márpedig egy jól működő kapcsolatnak ezt el kell bírnia), próbáljuk meg megosztani vele. Amikor alkalmas pillanatot találunk, alakítsunk ki bizalomteljes, biztonságos és meghitt légkört. Gondoljunk csak arra, hogy mit éreznénk az ő helyében hasonló helyzetben. Fontos, hogy ne őt kritizáljuk vagy minősítsük, hanem a saját érzéseinket, gondolatainkat, kérdéseinket osszuk meg vele. Tartsuk szem előtt, hogy másvalaki számára akár vonzó is lehet az, amin mi épp fennakadtunk. Saját értékrendből működünk, szűrünk, engedünk be, és mérlegelünk dolgokat. Mindenképp tartsuk ezeket szem előtt, mert a szexualitás sérülékeny terület mindkét nem szempontjából.  

Összefoglalásként: tekintsünk testünkre úgy, mint a lelkünk templomára. Tiszteljük, szeressük és bánjunk vele méltó módon. Bírálat helyett inkább figyeljünk a jelzéseire, hisz a saját nyelvén kommunikál velünk. Nézzünk rá úgy, mint egy albumra, ami őrzi addigi életünk minden emlékét. Jókat és rosszakat is. Legyünk hálásak, hogy ami óta élünk hűen szolgál minket halálunk pillanatáig. Ha így tekintünk rá, elfogadással, nem pedig hálátlan ítélkezéssel fogunk felé fordulni. A szexualitás gyógyító erővel bír, ha elismerjük és megfelelően éljük meg. Ha elkezdünk a szexuális együttlétekre ekként tekinteni, megtanuljuk elfogadni, tisztelni és szeretni a testünket, hiszen, ha nem lenne, nem lenne alkalmunk mindezt átélni.