Aki valamennyire ismeri Freud munkásságát, tudja, hogy a szexualitásnak mekkora szerepe van a lelki egyensúly fenntartásában. Kritikusai szerint, a mester túlzott jelentőséget tulajdonított neki, de ha mélyen magunkba nézünk, mi is elismerhetjük azt, hogy van benne igazság. Ráadásul ez az összefüggés már nagyon kora gyermekkorban direkt módon felszínre kerül (a libidó elmélet szerinti genitális korszak: 3-6 éves kor). Freud először két alapösztönt különböztetett meg, a létfenntartást és a fajfenntartást. Ez utóbbi alapösztön részét képezi a szexualitás, mely ebből kifolyólag személyiségünk legelső-legalsó rétegéből (ID – ösztönén) tör elő. Kielégítése során az örömelv érvényesül. Bár nem egyforma szexuális energiákkal születünk, és életünk során ezeket az energiákat bizonyos mértékben befolyásolni tudjuk, az elmondható, hogy kivétel nélkül mindannyian szexuális lények vagyunk (megszületésünk pillanatától kezdve). Ha nem vagyunk hajlandóak ezt elismerni és elfogadni, máris megteremtjük az alapját annak, hogy a saját elfojtásaink áldozataivá váljunk. Ez a szorongások kialakulásának melegágya, amiből később komolyabb lelki és testi tünetek alakulhatnak ki.

Ahogy említettem, eltérő szexuális energiákkal születünk, azonban azt is fontos kiemelni, hogy személyiségfejlődésünk során szexuális igényeink is eltérően alakulnak. Ezt sok tényező befolyásolja, amiről külön szakirodalom áll rendelkezésre. A lényeg az, hogy mire szexuálisan fizikailag éretté válunk, már esszenciálisan megfogalmazódnak bennünk vágyaink, amik azonban leginkább a tudatalattiban rejtőznek. Ott rejtőznek, de időről időre betörnek a tudatunkba, és az örömelv mentén kielégülésre törekszenek. Az, hogy ennek milyen mértékben és minőségben engedünk teret, énünk és felettes énünk (a morális értékeink tárháza) erejétől, végső soron a három énrész ösztönén (ID) – én (EGO) – felettes én (SZUPEREGO) egyensúlyától, azaz személyiségünk szerkezetétől függ.

Szexualitásunkhoz való hozzáállásunkat nagyban befolyásolja társadalmi környezetünk. Ebből a szempontból a nyugati keresztény kultúra értékrendje – mondjuk úgy – nem kifejezetten szerencsés. Fejlődésünk során, vallásosságtól függetlenül, magunkévá tesszük a közelebbi és távolabbi környezetünk ítéleteit, nézőpontjait és kialakulnak erkölcsi normáink. Máris ott tartunk, hogy szót kell ejtenünk az ösztönök és a moralitás konfliktusáról. Neveltetésünk alapján kialakul belső értékrendünk, ami meghatározza, hogy mit vagyunk hajlandók megengedni magunknak abból, ami az ösztöneink és vágyaink közül a felszínre tör. Sokszor előfordul, hogy kapott mintáink alapján, erkölcsileg elítéljük saját vágyainkat, szégyelljük őket, és a legkevésbé sem vagyunk hajlandók kielégülést keresni számukra. Elfojtjuk, visszataszítjuk a tudattalanba ezeket a tartalmakat, és bűntudatot érzünk miattuk. Ám ez a megoldás nem valódi és nem konstruktív megoldás, mert bizony természetükből adódóan a vágyak időről időre ránk törnek, egyre nagyobb erővel, és ennek végső soron óriási belső konfliktus és frusztráció lesz az eredménye. Hogy mi lenne a megoldás? Első sorban ne ítéljük el vágyainkat, még akkor sem, ha az általunk normálisnak vélttől eltérőek. Ne ijedjünk meg tőlük. Fogadjuk el, hogy énünk részei. Ahogy említettem, a pszichoszexuális fejlődés egyénenként eltérően alakul, amire kora gyermekkorban, de még serdülőkorban is, igen kevés ráhatással vagyunk. Mire tudatosodnak bennünk, már egy „kész csomagot” kapunk. Ahhoz, hogy rugalmasabbá tegyük hozzáállásunkat, kénytelenek vagyunk elrugaszkodni a hagyományos, szigorú keresztény értékrend által generált normáktól. Szerencsére a mai társadalom kulturális keveredése, a keleti irányzatok nyugaton való térnyerése, a new age irányzatok megjelenése és „trendivé válása” megkönnyíti számunkra azt, hogy sokkal nagyobb szabadsággal és elfogadással közelítsünk ehhez a témához. Tehát tágítsuk a perspektívát, és próbáljuk meg maradéktalanul elfogadni késztetéseinket. Persze előfordulhat az is, hogy ez egyedül nem megy, ilyenkor bátran kérjük szakember segítségét. Ez azért különösen fontos, mert a szexuális fejlődésünk során érhetnek traumák, amiket fel kell oldani, mert gyakran szégyenérzet társul hozzájuk, ami a bűntudat mellett az egyik legrombolóbb érzés, amivel az ember csak pusztíthatja magát.

A következő részben a szexualitás szorongásoldásban betöltött szerepéről ejtek néhány szót.